Magyar foci

Traoré triplájával rendezte le a Fradi a Honvédot

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

A Fradi 3-1-re nyert a Honvéd ellen az NB I 5. fordulójának zárómeccsén.

Bár Tamás lecsúszott beadása révén a Honvédnak volt egy kapufája az első tíz percben, az első félidő a címvédő FTC nagy fölényében telt, és sokáig csak Szappanos bravúrjai miatt maradt 0-0 az állás. Aztán a 41. percben Marquinhos passza után Traoré révén vezetést szerzett a Fradi, és a mali szélső annyira belelendült, hogy a második félidő elején Mercier beadása után fejjel, Laidouni centerezése után lábbal is eredményes volt, így első NB I-es mesterhármasát jegyezte.

A 2 millió euróért megvett Traoré eddig abszolút húzóembere a Fradinak, az idényben 11 tétmeccs után 10 gólnál és 3 gólpassznál jár.

A Honvéd szépíthetett volna, amikor Vécsei kezezése után büntetőhöz jutott – a korábbi kispesti középpályás az esetnél megkapta a második sárgáját, így ki is szállt –, de Zsótér a kaput sem találta el.

A hosszabbításban aztán Prenga fejesével csak kozmetikázta az eredményt a Honvéd, bosszankodott is a lefújás után Bogdán, akinek így nem sikerült kapott gól nélkül zárnia. A Fradi harmadik bajnokiját is behúzta, és zsinórban nyolcadszor verte az NB I-ben a piros-feketéket.

NB I, 5. forduló:

Ferencvárosi TC – Budapest Honvéd FC 3-1 (1-0)
Groupama Aréna, 10 213 néző
v.: Pintér
Ferencváros: Bogdán – Botka, Kovacevic, Knoester, Civic – Besic (Laidouni, 46.), Vécsei – A. Traore (Zachariassen, 58.), Mercier (Esiti, 66.), Marquinhos (Nguen, 66.) – Boli (Auzqui, 77.).
Honvéd: Szappanos – Doka, Prenga, Cirkovic, Tamás K. – Bocskay, Gomis (Kerezsi, 55.) – Kocsis D. (Jónsson, 55.), Zsótér (Puhtejev, 82.), Ennin (Mitrovic, 72.) – Lukic (Plakuscsenko, 55.).
gól: A. Traore (40., 51., 54.), illetve Prenga (96.)
sárga lap: Vécsei (13., 70.), Besic (37.), Boli (74.), Civic (80.), illetve Doka (74.)
kiállítva: Vécsei (70.)

 

A tabella:
1. Kisvárda Master Good 5 3 2 – 13-7 11 pont
2. Ferencvárosi TC 3 3 – – 8-1 9
3. Kecskeméti TE 5 2 3 – 6-3 9
4. Paksi FC 4 2 2 – 10-7 8
5. Puskás Akadémia FC 5 1 3 1 5-4 6
6. Mezőkövesd Zsóry FC 5 1 2 2 8-9 5
7. ZTE FC 4 1 1 2 4-7 4
8. Budapest Honvéd 5 1 1 3 6-12 4
9. Vasas FC 5 – 4 1 5-6 4
10. Debreceni VSC 5 – 4 1 7-9 4
11. MOL Fehérvár FC 4 1 – 3 5-9 3
12. Újpest FC 4 – 2 2 4-7 2

Olvasói sztorik