Magyar foci

„Roderick, takarodj!” – nehezen viselte az újpesti tábor a hazai vereséget

Négy forduló után is nyeretlen maradt az élvonalban az Újpest FC labdarúgócsapata, amely ezúttal hazai pályán a Pakstól kapott ki 3-2-re.

Jól kezdte a mérkőzést a Paks, a 7. percben Haraszti bal oldali szögletét a röviden megcsúsztatták, érkezett az egykori újpesti Windecker, aki közelről nem hibázott (0-1). A hazaiak nehezen ébredtek, de aztán két szabadrúgásban is ott volt a gól lehetősége, de Csongvai löketét Nagy Gergely védte bravúrral, majd Antonov tekert a léc fölé.

Kapcsolódó
Magyar válogatott szélsővel erősített a Fehérvár
Schön Szabolcs hazatér Dallasból és Székesfehérváron folytatja pályafutását.

A szünetben kiderült, hogy Nagy meg is sérült a védésekor, így kényszerűségből kapust cserélt a Paks. Aztán a vendégek növelték előnyüket, az 51. percben ugyanis a videobíró jelezte, hogy Pauljevics megrúgta Szabó Bálintot. A büntetőt Varga Barnabás a kapu közepébe lőtte (0-2).

Öt perc elteltével már 0-3-at mutatott az eredményjelző, ezúttal Papp Kristóf lőtt a bal sarokba.

„Roderick, takarodj!” – üvöltötte az újpesti tábor, és csak akkor csendesedett el, amikor a 66. percben Diaby 7 méterről a léc alá fejelte a labdát (1-3). Tíz perc elteltével beállt az egy napja a belga Westerlótól kölcsönvett elefántcsontparti csatár, Fernand Gouré, aki első labdaérintésére gólt fejelt (2-3).

Maradt bő negyedóra, és benne is volt az egyenlítés lehetősége, de a 93. percben Gouré a bal kapufát találta el.

Az Újpest négy forduló után is nyeretlen maradt, két pontjával biztosan az utolsó helyről várhatja majd a következő kört. 

A Paks még veretlen, a tolnaiak 2010 októbere és 2015 márciusa között mind az öt bajnoki meccsüket megnyerték Újpesten, azóta viszont két hazai siker és nyolc döntetlen volt a mérleg.

NB I, 5. forduló

Újpest FC – Paksi FC 2-3 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, 2596 néző
v.: Káprály
Újpest: Banai – Pauljevic (Gouré, 75.), Csongvai, Diaby, Antonov – Onovo, Boumal (Simon K., 62.), Ljujic (Csoboth, 85.) – Katona (Lahne, a szünetben), Tallo, Borello (Bjelos, 62.)
Paks: Nagy G. (Rácz, a szünetben) – Vas G. (Osváth, 80.), Kádár, Lenzsér, Szabó J. – Papp, Windecker – Haraszti (Gyurkits, 62.), Szabó B. (Bőle, 68.), Sajbán – Varga B.
gól: Diaby (66.), Gouré (76.), illetve Windecker (7.), Varga B. (51., tizenegyesből), Papp K. (56.)
sárga lap: Onovo (17.), Pauljevic (51.), Ljujic (68.), Csongvai (85.), Junior Tallo (96.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik