Magyar foci

Az utolsó pillanatokban, öngóllal mentett pontot a Puskás Akadémia

kecskemetite.hu
kecskemetite.hu

A Kecskeméti TE pénteken 1-1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia vendégeként.

Kapcsolódó

Rettentő nehezen indult a mérkőzés, mivel hatalmas vihar volt Felcsúton, ezért 45 perces csúszással harsant csak fel a kezdő sípszó. Szuhodovszki Soma rendkívül korán, már a 3. percben vezetést szerzett egy bivalyerős lövéssel, innentől pedig egy célja volt a KTE-nek: őrizni az eredményt. Ez nem ízlett a PAFC-nak, viszont táptalaja volt a kecskemétiek ellentámadásainak, így aztán egy hullámzó tempója, viszonylag statikus játék alakult ki.

A lila-fehérek rendkívül komoly munkát fektettek a védekezésbe, ami sárga lapok összeszedésével járt. Ez a hajrában megbosszulta magát, mert a 79. percben Zeke Márió egy rossz ütemű becsúszással begyűjtötte második büntetését és kiállt. Nem sokkal később gólt is kapott a KTE, Szabó Alex csúsztatta saját kapujába a labdát.

Innentől aztán még nagyobb rohanás vette kezdetét, mindkét csapat előtt adódott még gólszerzési lehetőség, de a kapusok egy-egy bravúrral tartották az 1-1-es eredményt, amely így a végeredménynek is bizonyult. Ezzel továbbra is veretlen még az újonc Kecskemét az élvonalban egy győzelemmel és három döntetlennel.

Végeredmény – NB I, 4. forduló

Puskás Akadémia – Kecskemét 1-1 (0-1)
Gólszerző: Szabó A. (87. – öngól) ill. Szuhodovszki (3.)
Kiállítva: Zeke (79.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik