Magyar foci

29 percig úgy tűnt, csodát tehet a Kisvárda a visszavágón

Balázs Attila / MTI
Balázs Attila / MTI

A Kisvárda hazai pályán nyert ugyan 2-1-re a norvég Molde ellen, de 4-2-es összesítéssel az északiak jutottak a Konferencia Liga selejtezőjének utolsó körébe.

A Molde előtt adódott az első helyzet, Fofana azonban ziccerben a léc fölé emelt. A 14. percben egy gólt ledolgozott a hátrányából a tíz külföldivel, és az ukrajnai születésű, de magyar állampolgársággal is rendelkező Hejjel felálló Várda: a norvégok csapatkapitánya, Linnes borzalmasan adta haza a labdát a félpályán túlról, Asani pedig szemfüles módon lecsapott a lehetőségre, és a kapust kicselezve a hálóba gurított.

Asani nem elégedett meg ennyivel, Makowski passza után futtából szépen lőtt a bal alsóba, és ezzel már csak egy gól volt a magyar csapat hátránya.

A második félidő elején a két védőt is túlugró Mesanovic fejese ígéretes lehetőségnek számított, de kimaradt, majd Melnyik bombáját öklözte ki a norvég kapus.

A Kisvárda irányított, de a norvégok egy kontrából kényelmes helyzetbe kerültek, Mannsverk kapott remek labdát, és a kissé későn kimozduló kapus mellett a bal sarkot választotta.

Innentől ismét két gól kellett volna a Kisvárdának a hosszabbításhoz, de a szufla elfogyott, úgyhogy a Molde jutott be a selejtező utolsó körébe, ahol az osztrák Wolfsberger lesz az ellenfele. A magyar csapatok közül a Konferencia Ligában már csak a Fehérvár van versenyben, amely a csoportkörért a Kölnnel találkozik.

Kapcsolódó

Konferencia Liga, selejtező, 3. forduló, visszavágó:

Kisvárda Master Good – Molde (norvég) 2-1 (2-0)
Kisvárda, 2548 néző
v.: Alain Durieux (luxemburgi)
Kisvárda: Odincov – Hej, Kravcsenko, Kovacic, Leoni – Karabeljov, Melnyik – Asani (Navratil, 71.), Makowski (Lucas, 78.), Camaj (Ilievski, 78.) – Mesanovic.
Molde: Karlström – B. Hansen, Haugan, Risa – Linnes, K. Eriksen, Mannsverk, Breivik, Knudtzon – Fofana (Zekhnini, 90.), Brynhildsen (Grodem, 71.).
gól: Asani (14., 29.), illetve Mannsverk (69.)
sárga lap: Camaj (46.), Asani (49.), Hej (58.), illetve Breivik (59.), Zekhnini (91.)
továbbjutott: a Molde 4-2-es összesítéssel.

 

További eredmények:
KÍ Klaksvík (feröeri) – FC Ballkani (koszovói) 2-1 (0-0, 2-1, 2-1), tizenegyesekkel 3-4
továbbjutott: az FC Ballkani, 4-4-es összesítéssel, tizenegyesekkel.

 

Levszki Szófia (bolgár) – Hamrun Spartans (máltai) 1-2 (0-0, 1-2, 1-2), tizenegyesekkel 1-4
tj.: a Hamrun Spartans, 2-2-es összesítéssel, tizenegyesekkel.

 

KF Skendija (északmacedón) – AIK Stockholm (svéd) 1-1 (1-0, 1-1, 1-1), tizenegyesekkel 2-3
tj.: az AIK Stockholm, 2-2-es összesítéssel, tizenegyesekkel.

 

Lech Poznan (lengyel) – Vikingur Reykjavík (izlandi) 4-1 (2-0, 2-1, 3-1), hosszabbítás után
Tj.: a Lech Poznan, 4-2-es összesítéssel.

 

Rapid Wien (osztrák)  -Neftci Baku (azeri) 2-0 (0-0, 1-0, 1-0), hosszabbítás után
tj.: a Rapid Wien, 3-2-es összesítéssel.

 

St. Patrick’s Athletic (ír) – CSZKA Szófia (bolgár) 0-2 (0-1)
tj.: a CSZKA Szófia, 2-1-es összesítéssel.

 

AZ Alkmaar (holland)-Dundee United (skót) 7-0 (5-0)
tj.: az AZ Alkmaar, 7-1-es összesítéssel.

 

Young Boys (svájci) – Kuopio PS (finn) 3-0 (2-0)
tj.: a Young Boys, kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel.

 

Gil Vicente (portugál) – Riga FC (lett) 4-0 (3-0)
tj.: a Gil Vicente, 5-1-es összesítéssel.

 

FC Basel (svájci) – Bröndby IF (dán) 2-1 (2-1, 2-1, 2-1), tizenegyesekkel 3-1
tj.: az FC Basel, 2-2-es összesítéssel, tizenegyesekkel.

 

RSC Anderlecht (belga) – Paide Linnameeskond (észt) 3-0 (0-0)
tj.: az Anderlecht kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel.

 

Arisz Szaloniki (görög) – Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 2-1 (0-0)
tj.: a Maccabi Tel-Aviv, 3-2-es összesítéssel.

 

Hibernians FC (máltai) – FK Riga FS (lett) 1-3 (0-1)
tj.: az FK Riga FS, 4-2-es összesítéssel.

 

Sligo Rovers (ír) – Viking Stavanger (norvég) 1-0 (1-0)
tj.: a Viking Stavanger 5-2-es összesítéssel.

 

Royal Antwerp (belga) – Lilleström SK (norvég) 2-0 (1-0)
tj.: a Royal Antwerp kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.

 

FCSB (román)  – Dunaszerdahely (szlovákiai) 1-0 (1-0)
tj.: az FCSB kettős győzelemmel, 2-0-s összesítéssel.

 

Panathinaikosz (görög) – Slavia Praha (cseh) 1-1 (0-0)
tj.: a Slavia Praha, 3-1-es összesítéssel.

 

Universitatea Craiova (román) – Zorja Luhanszk (ukrán) 3-0 (1-0)
tj.: az Universitatea Craiova 3-1-es összesítéssel.

 

Istanbul Basaksehir (török) – Breidablik (izlandi) 3-0 (1-0)
tj.: az Istanbul Basaksehir kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.

 

Konyaspor (török) – FC Vaduz (liechtensteini) 2-4 (1-2)
tj.: a Vaduz, 5-3-as összesítéssel.

 

Raków Czestochowa (lengyel) – Spartak Trnava (szlovák) 1-0 (0-0)
 tj.: a Raków kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.

 

CFR Cluj (román) – FK Sahcjor Szalihorszk (fehérorosz) 1-0 (1-0)
tj.: a CFR Cluj, 1-0-s összesítéssel.

 

Djurgardens IF (svéd) – Sepsi OSK (romániai) 3-1 (2-1)
 tj.: a Djurgardens kettős győzelemmel, 6-2-es összesítéssel.

 

Hapoel Beer-Seva (izraeli) – FC Lugano (svájci) 3-1 (0-0)
 tj.: a Hapoel Beer-Seva kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.

 

FC Twente (holland) – FK Cukaricki (szerb) 4-1 (2-1)
 tj.: a Twente kettős győzelemmel, 7-2-es összesítéssel.

 

FC Kizilzsar (kazah) – APOEL Nicosia (ciprusi) 0-0
tj.: az APOEL 1-0-s összesítéssel.

 

FK Tobol Kosztanaj (kazah) – HSK Zrinjski Mostar (bosnyák) 1-1 (0-1)
tj.: a Zrinjski Mostar, 2-1-es összesítéssel.

 

szerdán játszották:
Vitória Guimaraes (portugál) – Hajduk Split (horvát) 1-0 (1-0)
tj.: a Hajduk Split 3-2-es összesítéssel.

 

kedden játszották:
B36 Tórshavn (feröeri) – Viborg FF (dán) 1-2 (0-0)
tj.: a Viborg kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.

 

Gzira United (máltai) – Wolfsberger AC (osztrák) 0-4 (0-2)
tj.: a Wolfsberger AC, 4-0-s összesítéssel.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik