Magyar foci bajnokok ligája

Dibusz Dénes: Nem szeretjük, ha üres a szentélyünk

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa a szurkolókhoz intézett üzenetet a Qarabag elleni Bajnokok Ligája-selejtezős visszavágó előtt, az üres Groupama Arénából bejelentkezve.

Csapatkapitányként, a csapattársaim nevében is beszélve, higgyétek el, nem szeretjük, ha üres a szentélyünk. Nem szeretnénk zárt kapuk mögött, nélkületek játszani egyetlen mérkőzést sem, pláne olyan fontosakat, mint amik most jönnek. Ezért arra kérlek titeket, szurkoljatok sportszerűen, a Fradihoz méltó módon, és a legapróbb, kirekesztésre utaló magatartástól is tartózkodjatok

– mondta a magyar válogatott játékos.

A Fradit a napokban büntette meg az UEFA a Slovan Bratislava elleni párharc miatt: az európai szövetség pénzbüntetéssel, valamint szektorbezárással sújtotta a Ferencvárost – korábban a szlovák klubot is megbüntették. A magyar bajnoknak összesen 79 ezer eurót (mintegy 31,1 millió forint) kell befizetnie, ebből 15 ezret rasszista megnyilvánulások, 50 ezret pirotechnikai eszközök használta, különböző tárgyak pályára dobása, anyagi károkozás, valamint provokatív hangnemű rigmusok miatt, míg a nyilvános közlekedőfolyosók lezárása 14 ezer euróba került. A Qarabag elleni keddi mérkőzésére le kell zárnia egy legalább 1000 fő befogadására alkalmas szektorát a B tribünön, ott pedig egy rasszizmus ellen felszólító molinót kell elhelyeznie.

A büntetés hírére a klubelnök, Kubatov Gábor úgy reagált: egyszerre csalódott és dühös.

Kapcsolódó
Kubatov az UEFA-büntetésről: Azt hittem, már a legvérmesebb szurkolóink is megtanulták, hogyan kell viselkedniük
A Ferencváros elnöke szerint szégyellhetik magukat, akik kirekesztő rigmusokat skandáltak.

A Ferencváros idegenben 1-1-et játszott az azeri bajnokkal. A visszavágót kedden 20 órától rendezik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik