Magyar foci

Hiába a korábbi gólkirályok villanásai, második meccsén sem tudott nyerni a Vasas

Paksifc.hu
Paksifc.hu

2-2-es döntetlent játszott egymással a Vasas és a Paks az NB I 2. fordulójának nyitómeccsén.

A Vasas egyik új szerzeménye, Holender már 59 másodperc után betalált, de a videózás után kezezés miatt elvették a gólját.

A Paks viszont szabályos gólt szerzett, a 21 éves Szabó Bálint okosan csavart a bal sarokba, és ötödször volt eredményes pályafutása során az élvonalban.

A Vasas két korábbi NB I-es gólkirály révén fordított, előbb Radó adott gólpasszt Holendernek, majd ugyanez a páros villant, csak fordított felállásban, így a szünetben már az angyaföldiek vezettek.

A Paks Haraszti megpattanó lövésével egyenlített a 48. percben, de talán a Vasas kapusa, Jova is benne volt abban, hogy ez a löket végül becsorgott.

A hosszabbításban Holender próbálta becsúszva elérni a labdát, de csak a technikai zónát elhagyó vendégedző, Waltner lábát találta el, mire az egyik paksi stábtag mondott valami cifrát, ami Holendernek nem tetszett, aztán odament kakaskodni Feczesin is, végül már szinte mindenki egykupacban mondta a magáét, a végén a spori három sárgával hűtötte le a kedélyeket.

A meccs különlegessége az volt, hogy mind a kezdőcsapatokban, mind a kispadokra nevezettek között csak magyar játékosok voltak.

Kapcsolódó
Szenzáció az NB I-ben: 22 magyar a pályán a Vasas-Paks meccsen
A kispadokra nevezett, összesen 24 focista között sem volt egyetlen légiós. Azta!

NB I, 2. forduló:

Vasas FC – Paksi FC 2-2 (2-1)
Új Illovszky Stadion, 2429 néző
v.: Pillók
Vasas: Jova – Iyinbor, Baráth, Otigba – Szivacski, Berecz, Hinora, Hidi (Hidi M. 85.), Silye – Holender, Radó (Feczesin, 69.).
Paks: Rácz – Osváth (Vas, 46.), Kádár, Lenzsér, Szabó J. – Balogh (Papp K., 46.), Windecker – Bőle (Sajbán, 46.), Haraszti, Szabó B. (Nagy R., 66.) – Varga (Böde, 70.).
gól: Holender (37.), Radó (45.), illetve Szabó B. (8.), Haraszti (48.)
sárga lap: Hinora (34.), Holender (93.), illetve Kádár (45+2.), Szabó B. (58.), Lenzsér (78.), Sajbán (93.)

 

A forduló további programja:
szombaton játsszák:
Debreceni VSC – Kecskeméti TE 20.00

 

vasárnap játsszák:
Kisvárda Master Good – Mezőkövesd Zsóry FC 15.30
Puskás Akadémia FC – Újpest FC 17.45
MOL Fehérvár FC – Budapest Honvéd 20.00

A szombatra kiírt ZTE FC-Ferencvárosi TC mérkőzést elhalasztották.

 

A tabella:
1. Paksi FC 2 1 1 – 4-2 4 pont
2. Ferencvárosi TC 1 1 – – 1-0 3
ZTE FC 1 1 – – 1-0 3
4. Vasas FC 2 – 2 – 2-2 2
5. Debreceni VSC 1 – 1 – 2-2 1
Kisvárda Master Good 1 – 1 – 2-2 1
7. Mezőkövesd Zsóry FC 1 – 1 – 1-1 1
Újpest FC 1 – 1 – 1-1 1
9. Kecskeméti TE 1 – 1 – 0-0 1
10. Budapest Honvéd 1 – – 1 0-1 0
Puskás Akadémia FC 1 – – 1 0-1 0
12. MOL Fehérvár FC 1 – – 1 0-2 0

Olvasói sztorik