Élő Magyar foci

Nagyot küzdött, de kikapott a válogatott az Európa-bajnoktól

MIGUEL MEDINA / AFP
MIGUEL MEDINA / AFP
Az angolok hazai legyőzését követően Cesenában 2-1-es vereséget szenvedett Olaszországtól magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája A divíziójának 2. fordulójában. Marco Rossi csapata nagyot küzdött, kihagyott néhány nagy helyzetet és nem okozott csalódást.

Az első percekben a magyar csapat nem igazán tudta megtartani a labdát, az olaszok pedig több veszélyes akciót vezettek, azonban a vezetést nem tudták megszerezni, mert a vendégek védelme a már-már megszokott stabilitást és szervezettséget mutatta.

Kapcsolódó
Kane a 88. percben büntetőből mentett pontot az angoloknak
A Nemzetek Ligája-csoport második helyén áll a magyar csapat.

Az első helyzetet Mancini fejese jelentette, amit Dibusz bravúrral védett, majd a 28. percben a másik oldalon Donnarumma ugyancsak bravúrt mutatott be Sallai lövésénél.

A 30. percben megszerezte a hazai csapat a vezetést Barella bombagóljával (1-0), majd a félidő hajrájában növelte is az előny. A 43. percben Nego még mentett egy óriásit, amikor megelőzte Gnontót a kapu torkában, de szűk két perc múlva egy védelmi zavart Pellegrini kihasznált (2-0).

Kapcsolódó
Hajrában szerzett góllal maradt életben az ausztrál vb-álom
Legyőzte az Emírségek válogatottját, Ausztrália játszhat a világbajnokságért.

A második félidőt Sallai ziccere vetette be, de Donnarumma bravúrral védett, aztán az 55. percben Politano találta el a keresztlécet.

A 61. percben váratlanul szépített a válogatott, Fiola jobbról középre lőtt labdáját Mancini a saját kapujába terelte (2-1). Bár a játék képében nem volt benne az egyenlítés, mégis volt rá lehetőség, Sallai lövését azonban Donnarumma tolta ki a keresztléc alól.

A hajrában a magyarok mindent megtettek az egyenlítés és ezáltal a pontszerzés érdekében, de az olaszok magabiztosan megőrizték minimális előnyüket a lefújásig, sőt, egy ízben még Dibusznak kellett védenie Locatelli veszélyes próbálkozását. Az olasz válogatott az első félidőben nyújtott jobb teljesítményével győzött, a második játékrész nagy részében már egyenrangú ellenfele volt a magyar csapat.

Marco Rossi szövetségi kapitány a 17 éves Vancsa Zalán személyében újoncot is avatott.

A válogatott egy-egy győzelemmel és vereséggel a második helyen áll a csoportjában, a szombati harmadik fordulóban pedig az eddig nyeretlen és veretlen németeket fogadja a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája, A divízió, 2. forduló

Olaszország – Magyarország 2-1 (2-0)
Cesena, Dino Manuzzi Stadion
v.: Sandro Schärer (svájci)
Olaszország: Donnarumma – Calabria, G. Mancini, Bastoni, Spinazzola (Dimarco, 75.) – Lo. Pellegrini (Locatelli, 66.), Cristante, Barella (Tonali, 84.)– Politano (Belotti , 75.), Gnonto, Raspadori (Zerbin, 84.)
Magyarország: Dibusz – Lang, Orbán, Szalai A. – Nego (Fiola, 58.), Nagy Á. (Styles, 58.), Schäfer (Vancsa, 87.), Nagy Zs. (Bolla, 81.) – Sallai R., Szoboszlai – Szalai Á. (Ádám, 87.)
gól: Barella (30.), Pellegrini (45.), illetve Mancini (61., öngól)


Németország – Anglia 1-1 (0-0)

gól: Hofmann (50.), illetve Kane (88., büntetőből)


A csoport állása:

1. Olaszország 4 pont
2. Magyarország 3
3. Németország 2
4. Anglia 1

 

A 3. forduló (június 11.) programja
20.45: Magyarország – Németország
20.45: Anglia – Olaszország

Vállalható vereséget szenvedett a magyar válogatott

Bár egész mérkőzésen nagyszerűn játszott a magyar válogatott, mégis a helyzetit jobban kihasználó olasz csapat győzött 2-1-re a Nemzetek Ligája A divíziójának 2. fordulójában. A hazaiak Barella és Pellegrini góljával az első félidőben kétgólos előnyre tettek szerint, a második játékrészben Mancini öngóllal állította be a végeredményt.

Ráadás

Négy perc a hosszabbítás.

Újoncot avatunk

Schäfer helyére az újonc Vancsa állt be, míg Szalai Ádámot Ádám Martin váltotta.

Eltekeredett

Calabria jobbal a bal felső mellé csavarta a labdát.

Fél perc alatt két magyar lövés

Újabb gyors magyar kontra, Sallai 15 méteres, léc alá tartó lövését Donnarumma szögletre tolta. A sarokrúgást követően Orbán lőhetett, de ismét védett az olasz kapus.

2-1 Mancini öngól

A semmiből szépített a magyar válogatott, Fiola jobbról középre lőtt labdája nem talált volna társat, Mancini ezt nem tudta, de ügyetlenül akart menteni és a saját kapujába talált (2-1).

Magyar cserék

Nagyon nyomnak az olaszok, egyelőre az a szerencsénk, hogy belehalnak a szépségbe.

Nálunk két csere: Nagy Ádám helyére Styles érkezett, míg Negót Fiola váltotta.

Olasz kapufa

Eszement tűzijáték a magyar kapunál, amelynek csúcspontjaként Politano bombázta szét a lécet.

Sallai ziccert hibázott

Hatalmas magyar helyzet maradt ki, Sallai került ziccerbe, de közeli lövését Donnarumma bravúrral védte.

Jó kezdés lett volna

Sallai kapott egy jó indítást, jobbról balra tette a labdát, Schäfer pedig Szalai Ádámot ugratta volna ki, de Donnarumma kivetődött.

Folytatódik

Ha minden igaz, akkor egyelőre  egyik oldalon sem volt csere.

Félidő

Egyelőre a papírforma beigazolódik, jobbak a hazaiak.

Szusszanjunk!

2-0 Pellegrini

Ezúttal nem volt önzetlen Pellegrini, jobbról középre gyötört labdát többen is elvétettek, a Roma csatára nem (2-0).

Nego fantasztikus mentése

Őrült nagy olasz helyzet maradt ki, Pellegrini önzetlenül továbbpasszolta a labdát ziccerben, de Nego megelőzte Gnontót és óriást mentett.

Finn sikerrel kezdődött

Eddig egy mérkőzés ért véget a Nemzetek Ligája keddi játéknapján, a B divízió 3. csoportjában Finnország – Joel Pohjanpalo duplájával – 2-0-ra verte Montenegrót.

Nagy magyar mentés

Calabria beadását Orbán és Lang közösen mentette, nagyon veszélyes volt.

1-0 Barella

Vezetnek az olaszok, egy formás akció végén Barella elé került a labda, aki 17 méterről kilőtte a jobb felső sarkot (1-0).

Olvasói sztorik