Magyar foci

Aczél Zoltán két héttel a szerződéshosszabbítása után távozott

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Az NB III Közép csoportját megnyerő Kozármisleny bejelentette, hogy szerződést bontottak Aczél Zoltán vezetőedzővel.

Kapcsolódó
Egy közleményben két fontos hírt közölt a még veretlen magyar csapat
Úgy tűnik, a Kozármisleny vállalja a másodosztályt, és Aczél Zoltán is marad.

A helyzet érdekessége, hogy a szakember május közepén hosszabbított szerződést az együttessel. Aczél hosszú üzenetben búcsúzott, végül azzal zárt, hogy a jövőben is figyelni fogja majd a csapat teljesítményét.

A szurkolóknak pedig annyit még, hogy ki tudja hogy az élet mit hoz még a jövőben, bár én már kifelé megyek az edzői szakmából, nem én vagyok aki még 20 évig dolgozik, de ki tudja mit hoz a jövő?! Nekem, mint egy idegennek, aki nem oda tartozik, aki külsősként érkezett, megható volt, ahogy engem Kozármislenyben fogadtak

– nyilatkozta a kozarmislenyfc.hu-nak.

A Csakfoci szerint Pintér Attila utóda lesz, vagyis a harmadosztályba kieső III. Kerületi TVE vezetőedzője lesz majd Aczél Zoltán.

Olvasói sztorik