Magyar foci

Vissza se tér már a Honvédhoz a magyar támadó

dac1904.sk
dac1904.sk

Eldőlt, hogy Balogh Norbert végleg a szlovák bajnokságban szereplő DAC játékosa lesz. A kétszeres magyar válogatott támadó még a télen került kölcsönben Dunaszerdahelyre a Budapest Honvédtól, előbbi klub pedig a hivatalos honlapján jelezte, hogy

érvényesítette a 26 éves játékosra vonatkozó opcióját, aki így 2025-ig marad a DAC-nál.

Balogh az ősszel az NB I-ben, csak a Magyar Kupában volt eredményes, míg Dunaszerdahelyen tizenegy találkozón két gólt szerzett. Még egy évig kötötte volna szerződés a kispestiekhez.

Kapcsolódó
A Fradi-csatár kérőiről pletykálnak, Hajnal Tamás elmondta az igazat
Ryan Mmaee-t állítólag vinné a Celtic, de más megkeresések is voltak a ferencvárosi játékosokkal kapcsolatban. A sportigazgató helyzetjelentést adott.

„Balogh nagyon jól érzi magát a klubunkban és a városunkban, tetszik neki a hűséges szurkolóink által teremtett hangulat. Szeretett volna nálunk maradni, és meggyőződésünk, hogy egy olyan játékosról van szó, aki sokat segíthet a csapatnak” – mondta a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele.

A korábban Debrecenben, Palermóban, Cipruson és Angliában is megfordult játékos köszönetet mondott a klubnak és a szurkolóknak is, de külön kiemelte, hogy a vezetőedzőnek, a korábban a Kisvárdát felkészítő Joao Janeirónak is hálával tartozik.

A dunaszerdahelyi csapat a szlovák élvonal alapszakaszát a negyedik helyen zárta, ennél nem sikerült feljebb lépnie a rájátszásban sem, de még versenyben van a Konferencia Liga-indulásért, ehhez azonban le kellene győznie pénteken a Trencínt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik