Magyar foci

NB I-be készülő csapat sportigazgatója lehet a válogatott középpályás

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
A Nemzeti Sport értesülése szerint a nyáron visszavonul és a sportvezetőként folytatja pályafutását Elek Ákos. A 48-szoros válogatott középpályás neve a hírek szerint szóba került egyik korábbi klubjánál is.

„Nyáron befejezem a pályafutásomat, ezt már eldöntöttem, és nem titok, hogy egy ideje már sportigazgatónak tanulok. Megtiszteltetés, ha valóban szóba került a nevem Diósgyőrben” – mondta a sportnapilap megkeresésére Elek, aki elmondta, jobban örült volna, ha tavaly szerződteti a DVTK, és még futballozhatott volna a csapatban.

Kapcsolódó
Magyar játékosa miatt kapott súlyos büntetést a Partizan
Holender Filip vétlen az ügyben, a szerbek egyszerűen nem fizették ki a vételárát a Luganónak.

Elek kétszer is szerepelt játékosként Diósgyőrben, először 2012 és 2015 között, majd a 2015-16-os szezonban. Emellett megfordult a Fehérvár, a Kazincbarcika, a török Eskisehirspor, a kínai Csangcsun Jataj és a kazah Kajrat Almati csapatában.

2019 óta a Fehérvár játékosa, de az utóbbi időben csupán a klub NB III-as csapatában játszott.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik