Mohos Márton / 24.hu
Magyar foci sport

Évtizedek óta nem volt az NB I-nek olyan csapata, mint a mostani Fradi

Az NB I 29. fordulójában eldőlt a bajnoki cím sorsa, a Ferencváros 2-1-re legyőzte az Újpestet és ezzel behozhatatlan előnyre tett szert. Pedig a rivális a derbin mindent megtett a bajnokavatás elnapolásáért, ugyanis már a hatodik percben vezetéshez jutott, majd a találkozó legvégén másodszor is betalált, Yohan Croizet gólját azonban a videobíró segítségével érvénytelenítette a játékvezető, Karakó Ferenc, a francia játékos kezéhez ért ugyanis a labda a támadás során.

Ez a mostani a Fradi 33. bajnoki címe, és az egymást követő negyedik. Utóbbi bravúrra a hetvenes évek óta nem volt képes egyetlen csapat sem az NB I-ben.

Kapcsolódó
„Két legyet ütöttünk egy csapásra” – a Fradi edzője figyelmeztetett, a szezonnak még nincs vége
Sztanyiszlav Csercseszov szerint az Újpest ellen az akarat döntött.

Még az Újpest tudott legutóbb hasonlóan hosszú győzelmi sorozatot kiépíteni a labdarúgó-élvonalban, amely a hetvenes években sorozatban hét bajnoki címet zsebelt be. A leghosszabb sorozata az MTK-nak van, amely 1916 és 1925 között kilenc aranyérmet nyert.

A Ferencváros 33 bajnoki címe rekord itthon. Az MTK 23 elsőséggel a második a rangsorban, az Újpest a harmadik 20 első hellyel.

Az FTC első helyének köszönhetően a Bajnokok Ligája selejtezőben vehet majd részt a nyáron. Az elmúlt három nekifutásból egyszer jutott el a csoportkörig a csapat, kétszer pedig az Európa Liga főtábláján szerepelhetett.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.