Vasvári Tamás / MTI
Magyar foci sport

Nikolics szerint jelenleg nincs helye a válogatottban

„ Ha valaki másfél hónappal ezelőtt azt mondja, Gyirmóton a kiesés ellen fogunk harcolni, azt gondoltuk volna, megőrült. De belesodródtunk egy olyan negatív spirálba, amilyet el sem tudtunk képzelni” – mondta Nikolics Nemanja, a Fehérvár válogatott csatára az M4Sportnak adott interjújában.

Kapcsolódó
Nikolics klubrekordot felállítva vetett véget a Fehérvár mélyrepülésének
Hét vereség után jött a győzelem a kiesés ellen küzdő Gyirmót otthonában.

A fehérváriak dobogós esélyekkel vágtak neki a szezonnak, azonban a csapat január és március között sorozatban hét bajnokin kapott ki, és csak a gyirmóti 2-0-s sikerrel sikerült megállítani a lejtmenetet.

A két gólt Nikolics szerezte, aki ezzel 113 bajnoki találatnál tart és megelőzve a legendás, UEFA-kupadöntős csapat támadóját, Szabó Józsefet immár egyedül vezeti a klub élvonalbeli góllövőlistáját.

A támadó elmondta, helyezésről már nem is szeretne beszélni, annyira ingadozó a csapat formája, szerinte nincsenek abban a helyzetben, hogy ígérgessenek, hitegessenek.

Jelenleg az egyetlen cél, hogy a hátralevő nyolc meccsen mindent beleadjunk és tisztességesen fejezzük be a szezont.

Beszélt arról, hogy idősebb Dárdai Pál fontos láncszem a karrierjében, ő volt az edzője Barcson.

„Igazi úriember volt, aki mindenben segített és akkor is támogatott, ha nem úgy ment a játék, ahogy kellett volna. Ha azonban valakit meg kéne neveznem, talán Joan Carrillót mondanám. A legnagyobb hatással ő volt rám. Fiatalabb koromban még a jó meccseim után is bármikor tudott öt-hat hibát mondani, amitől abban a pillanatban ideges voltam, de ma már nagyon hálás vagyok érte. A kritikái rengeteget fejlesztettek nemcsak a játékomon, de a mentalitásomon is.”
Mindig is a munkában hitt és azt vallja, egy profi játékosnak nem elég a pályán kapott terhelés, sokkal többet kell foglalkoznia magával.

De azt sem titkolja, azért jött vissza Magyarországra, hogy a Fehérvárnál fejezze be a pályafutását.

„De ha az élet úgy hozza, hogy nem hosszabbítunk, biztos nem vonulok vissza.”

A válogatottsággal kapcsolatosan viszont úgy vélte, jelenleg azért sincs miről beszélni.

Nem vagyok kezdő a klubomban, ilyen játékosnak pedig nincs helye a nemzeti tizenegyben.

Marco Rossi tudja, bármelyik pillanatban számíthatna rám, de ennek a magyar válogatottnak már nem Nikolics Nemanjára van szüksége. Nem azért, mert nem érzem magamban az erőt, hanem azért, mert eljön a fiatalok ideje és Marco Rossi a jövőt építi.”

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.