Magyar foci

Marco Rossi a kezdőről és Szoboszlairól is beszélt

mlsz.hu
mlsz.hu

Ki merem jelenteni, hogy a kezdő tizenegyben nem lesz újonc, de folyamatosan figyelem őket az edzéseken

– mondta a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a csütörtöki, szerbek elleni felkészülési mérkőzés kapcsán az MTI érdeklődésére.

Ennek okaként azt jelölte meg, hogy a kezdőjátékosokra mindig nagyobb felelősség és nyomás hárul. „Azt majd az első félidő függvényében döntöm el, hogy a folytatásban csereként lehetőséget kap-e valaki a debütálásra”.

Kapcsolódó
„Gyors, modern futballt játszottak” – az Eb-n nekünk szurkolt a szerb kapitány
Bár nem lesz tétje a budapesti mérkőzésnek, a szerbek nagy bizonyítási vággyal érkeznek, erről beszélt az Ajax sztárja, Dusan Tadic is.

Az 57 éves olasz edző arról is beszélt, hogy szövetségi kapitányként soha semmire nincs elég idő, így azt optimálisan kell kihasználni. A sajtótájékoztató előttig két edzést vezényelt, szerdán pedig már a frissítésen lesz a hangsúly, de igazából csak a keddi volt teljes értékű gyakorlás, mert hétfőn még sokan regenerálódtak a hétvégi bajnoki találkozójukat követően.

„Nagy változás ment végbe a szerb csapat játékában a Nemzetek Ligájában másfél évvel ezelőtt vívott két összecsapás óta. Egyéniségekben mindig erős volt a rivális, de kívülről úgy tűnt, Ljubisa Tumbakovic alatt kevésbé volt szervezett az együttes, míg Dragan Stojkovic irányításával épp ennek ellenkezője jellemzi a szerbeket” – mondta Rossi, aki azt is kiemelte, hogy az ellenfél szakvezetője játékosként azon kevesek közé tartozott, akik még Paolo Maldinit is zavarba tudták hozni.

Edzőként kevésbé lehetett ismerni, mert korábban Távol-Keleten dolgozott, de a vb-selejtezőkben Portugália megelőzése mindent elárul válogatottja színvonaláról.

Rossi a magyar válogatott egyik legjobbjáról, Szoboszlai Dominikról úgy nyilatkozott, hogy az edzésen is nagyon odateszi magát, rendkívül motiváltnak látja. Szerinte a nemzeti együttesnek akár még jót is tehet, hogy mostanság kevesebb játéklehetőséghez jut az RB Leipzignél, mert ez csak fokozta a győzni akarását.

Nekem nem számít, hogy barátságos meccsről van szó, én legalábbis ugyanolyan intenzitással élek meg minden találkozót.

Válogatott mezben mindig ugyanolyan motiváltnak kell lenni, bármilyen mérkőzésről is legyen szó. Már csak azért is, mert a Puskás Arénában 30 ezer szurkoló előtt lépünk pályára” – jelentette ki Rossi, aki hozzátette, fontosak lesznek a tanulságok is, mert előrelépést szeretne látni a csapata játékában. „Azt kell megmutatni, hogy fejlődési pályán vagyunk”.

Rossi úgy vélte, nagyon észnél kell majd lenni, amikor játékosai birtokolják a labdát, mert a szerbek letámadó futballt játszanak és agresszív előrejáték jellemzi őket.

Botka Endre arról beszélt, hogy az újoncoknak gyorsan sikerült beilleszkedniük, de nem volt nehéz dolguk, mert nagyon barátságos közeg uralkodik a nemzeti együttesnél.

Számunkra nincs barátságos meccs, így számít az eredmény is, de azért a játékunk fontosabb, mivel a nyári Nemzetek Ligájára készülünk

– fogalmazott a Ferencváros védője, aki nem kívánt egyetlen játékost sem kiemelni a rivális keretéből.

A magyar-szerb mérkőzés csütörtökön 19.30-kor kezdődik a Puskás Arénában, a szlovák Filip Glova lesz a játékvezető.

A várható kezdő az MTI szerint

Gulácsi – Botka, Lang, Kecskés – Fiola, Schäfer, Nagy Á., Nagy Zs. – Sallai, Szoboszlai – Szalai Á.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik