Magyar foci

Magyar válogatott hátvédet igazolt a Vidi

Srdjan Stevanovic/Getty Images
Srdjan Stevanovic/Getty Images

Igaznak bizonyultak a kedd reggeli sajtóhírek, a MOL Fehérvár FC még a nap folyamán bejelentette hivatalos honlapján, hogy szerződtette Bese Barnabást.

A 27 éves jobbhátvéd 2012-ben az MTK Budapestben mutatkozott be a profik között, innen került be négy évvel később az Európa-bajnokságon csoportkörbe kerülő magyar válogatottban is. A torna után a francia másodosztályú Le Havre játékosa lett, négy szezont követően pedig 2020-ban a belga élvonalbeli Leuvenbe igazolt. Itt azonban mindössze öt meccsen játszott, ezért decemberben szerződést bontott a klubbal, így szabadon igazolhatóvá vált.

Bese 23-szoros válogatott, de utoljára 2020 novemberében kapott meghívót, így a Vidiben szeretné újra felépíteni magát annyira, hogy ismét esélyt kapjon.

Olvasói sztorik