Magyar foci

Kádár Tamás visszatért az NB I-be

Kisbenedek Attila/AFP
Kisbenedek Attila/AFP

Az Újpest FC bejelentette hivatalos honlapján, hogy szerződést kötött Kádár Tamással.

A 31 éves hátvéd a kínai élvonalból tért haza, ahol 2020 óta játszott. Az 57-szeres magyar válogatott megjárta Angliát, Hollandiát, Lengyelországot és Ukrajnát, itthon a Zalaegerszeget és a Diósgyőrt erősítette korábban.

Mindenképpen úgy szerettem volna hazajönni Magyarországra, hogy érzek még magamban erőt, nagy terveim vannak Újpesten. Nyilván elsődlegesen az, hogy ebben az idényben bennmaradjunk az első osztályban

– idézte a lila-fehérek honlapja Kádárt.

A szerződés részleteit nem tette közzé az Újpest, de a téli átigazolás szezonban már a második hátvéd Märten Kuusk után, aki a megyeri úton folytatja a pályafutását.

Olvasói sztorik