Magyar foci

Kiakadt az MTK az NB I-es riválisra, kemény közleményben sportszerűtlenséget emleget

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Véget ér a téli szünet az NB I-ben, a címvédő Ferencváros és a Puskás Akadémia pótolt mérkőzésével tér vissza a magyar élvonal, a hétvégén pedig már újra teljes fordulót rendeznek. Noha voltak csapatok, amelyek halasztani szerettek volna, a MLSZ-ben is téma volt ez a lehetőség, de végül az a döntés született, hogy az eredeti tervek szerint folytatódjon a bajnokság.

Kapcsolódó
Pálinger Katalint és Nagy Lászlót felfüggeszti az MKSZ
A két szakmai alelnök mégsem értékelheti saját munkáját, nyilatkozta Kocsis Máté, a szövetség elnöke.

Vasárnap délután Mezőkövesd-MTK meccset rendeznek, amit a hazai együttes szívesen elnapolt volna. „Nagyon nehéz heteken van túl csapatunk, a koronavírus-járvány miatt teljesen felborult a felkészülés menetrendje. Elmaradt a 10 napos törökországi edzőtábor, a csapat egy felkészülési találkozót tudott lejátszani január elején, két hétig mindössze 5-6 játékos vett részt az edzéseken, a szakmai stáb tagjai közül is többen elkapták a betegséget, azaz labdarúgóink nem tudtak érdemi munkát végezni az elmúlt időszakban.

Egy héttel a nyitóforduló előtt még 16 játékos koronavírus-tesztje volt pozitív

– állt a közleményükben, majd megjegyezték, hogy az MTK nem járult hozzá a halasztáshoz, így lesz mérkőzés vasárnap.

A fővárosi klub egy nappal később reagált.

Az MTK Budapest elítéli és sportszerűtlennek tartja a Mezőkövesd Zsóry FC azon törekvését, amellyel klubunkra szeretné hárítani a felelősséget halasztási kérelmek ügyében.

Az MTK Budapest ebben a kérdésben az MLSZ által hozott döntést képviselte: mint ismert, a szövetség néhány napja döntött arról, hogy nem támogatja a bajnoksággal és bajnoki meccsekkel kapcsolatos halasztási kérelmet, és így az eredeti kiírás szerint folytatódik az OTP Bank Liga. Klubunk ebben a kérdésben a folytatásban is az MLSZ halasztással kapcsolatos irányelveihez tartja magát” – olvasható az MTK honlapján és hozzátették: a csapat, kerüljön bármilyen helyzetbe is, pályára lép majd halasztási kérelem és bárminemű hangulatkeltés nélkül.

„Ahogy ezt tettük az elmúlt másfél évben több alkalommal is, hasonló nehézségektől sújtva.”

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik