Magyar foci

„Három NB I-es klub többé-kevésbé versenyképes, a többi mint egy falusi csapat”

SERGEY SUPINSKI / AFP
SERGEY SUPINSKI / AFP

Az egykori vb- és olimpiai bronzérmes szovjet válogatott futballista, a Dinamo Kijev és a kárpátaljai labdarúgás legendás játékosa, illetve edzője, Szabó József kemény kritikával illette az OTP Bank Ligát, szúrta ki a Csakfoci.

Kapcsolódó
A Dinamo Kijevből igazolt kreatív focistát a Fehérvár
Bohdan Lednev a Fradi elleni BL-meccsen is játszott pár percet a Dinamóban.

A szakember azután nyilatkozott a dynamo.kiev.ua portálnak, hogy Bohdan Lednevet kölcsönvette a MOL Fehérvár FC kivásárlási opcióval. Szabó nem értette, hogy miért éppen az NB I-be szerződött a középpályás, amikor ennél jobb lehetőségei is lettek volna.

„A magyar bajnokság gyenge. Hogy miért oda ment, azt nem tudom. Törökországban vagy Belgiumban is lehetne akár. Ott magasabb a színvonal és meg tudja mutatni magát. Még ha a legjobb oldalát mutatja is, ki fogja megvenni őt onnan az európai klubok közül? Valószínűleg senki.

Hiszen ott nagyjából három olyan csapat van, amelyik még többé-kevésbé versenyképes. A többi olyan szintet képvisel, mint egy falusi csapat”

– mondta Szabó József.

Lednevről is beszélt egyébként, elmondása szerint jó döntés született, hogy kölcsönadták. A probléma csak az új klubja, nem az, hogy elengedték.

„Nem emlékszem olyanra, hogy kezdő lett volna, inkább folyamatosan csere volt, de nem láttam tőle semmi különöset.

Ez abból a szempontból érthető, hogy egy játékos 10-15-20 perc alatt nehezebben tud mutatni valamit. Mindenesetre a döntés helyes volt, csak egy ilyen lépés ad választ arra a kérdésre, hogy mi lesz ebből a játékosból. “

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik