Vasvári Tamás / MTI
Magyar foci sport

Németországba igazolt a Vidi válogatott védője

A német másodosztály utolsó helyén álló Ingolstadt és az NB I-es Fehérvár is a hivatalos honlapján jelentette be, hogy sikerült megegyezni Visar Musliu átigazolásáról, az északmacedón válogatott védő így Németországban folytatja. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy a Transfermarkt által 1,1 millió euróra becsült, 27 éves védő mekkora összegért váltott klubot.

Musliu 2019 augusztusában érkezett Fehérvárra a Shkedija együttesétől, a magyar csapatban 77 tétmérkőzésen három gólt szerzett. A válogatottal 2021-ben részt vett a nyári Európa-bajnokságon is.

A negyedik helyen álló Fehérvár jövő vasárnap játssza első idei bajnokiját, a Puskás Akadémiához látogat.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.