Az 1800-as évek végén a versenysport még nagyon gyerekcipőben járt, így elsősorban a Vadász- és Versenylap évfolyamaiban tűnt fel pár karácsonyi történet – kérdés persze, hogy a vadászatot mennyire számítjuk ebbe a kategóriába.
A Sport-Világ 1896. január 6-án megjelent száma is csak külföldi példákat hozott, biztosan sokan csodálkozva olvasták, hogy a briteknél „Tom Sullivan egykor ismert evezős, jelenleg pedig a londoni Rutland-szálloda tulajdonosa, versenyek rendezése által elégíti ki az evezés iránt táplált passzióját. Karácsony napjára ismét egy négyes versenyt írt ki, melyen az első díj 5 szopós malacz, a második díj öt kacsa, a harmadik és negyedik díj szeszes italok és szivarok voltak.”
Vagy azt, hogy Londonban a Hyde Parkban levő Serpentine nevű tóban karácsony reggelén 18 úszó szállt vízbe, és a dermesztő hidegben F. W. Thompson nyerte meg a 100 yardos távot.
Mentősöknek jótékonykodott a BTC
Egy évvel később, 1897. december 25-én azonban ugyanezen lap már megírhatta, hogy „A Budapesti Torna Club footballcsapatai a karácsonyi szabadságot sem hagyják kihasználatlanul. Hétközben trainiroznak egyes tagjai a Magyar Úszó Egylet és az Egyetemi footballcsapat tagjaival, vasárnap pedig, karácsony másodnapján ismét intern matchet rendeznek, amelyben a legjobb támadás leend szembe állítva a legjobb védelemmel.”
1900 karácsonyán fordult elő másodszor, hogy Bécs legjobb csapata, a Vienna Cricket and Football Club vereséget szenvedett egy magyar riválistól: november 20-án a BTC 2-1-re, egy hónappal később a Műegyetemi Football Club szintén 2-1-re verte.
„A Műegyetem győzelme annál örvendetesebb, miután ezzel minden kétséget kizárólag igazolta az őszi mérkőzésében mutatott rendkívül magas formáját, s így most már három oly csapatunk is van, mely a siker alapos reményével hívhatja ki a külföldi csapatokat” – írta a Sportélet 1901. január 6-i száma.
Az biztos, hogy a környék legjobb klubjai, a Vienna Cricket and Football Club, a prágai Sparta vagy a berlini Viktoria és a karlsruhei Phönix mutatták az utat, így aztán nem meglepő, hogy egyre többen követték példájukat. Például az FTC is.
A karácsony labdarúgó sportja. A magyar sport-, társadalom érdeklődése a karácsonyi ünnepek alatt a messzi Németország felé fordult, ahol a magyar bajnokcsapat munkálkodik azon, hogy labdarúgósportunknak becsülést szerezzen.
A Ferenczvárosi Torna Club körútja, mint előrelátható volt, diadallal indult meg. Az első ellenfelek, habár korántsem lehet róluk azt állítani, hogy gyenge tudásúak, még nem közelítik meg annyira a FTC klasszisát, hogy azt az utazási fáradalmak, idegen terrénum és környezet, stb. a vereségre handicapeljék” – írta a Herkules 1911. december 31-én.
98 éve mindenki pénzes túrán volt
A múlt század elején egyre divatosabbá váltak a karácsonyi túrák, a Budapesti AK például 1913-ban körutat tett Németországban. Hamburgban a Victoria, Kielben a Holstein-Kiel és Berlinben alkalmasint a Preussen volt az ellenfele. Az MTK ugyanezt tette, az elmaradt spanyol út helyett német városokban lépett fel.
A helyzet évről évre fokozódott, a világháború utáni években – mintha mi sem történt volna – ugyanúgy divatosak voltak a német, spanyol, svájci túrák. 1923-ban pedig már az volt meglepő, ha akadt magyar klub, amelynek játékosai itthon, a szerettek, családtagok körében ünnepeltek volna. Erről tanúskodott a Nemzeti Sport 1923. december 27-i számának címlapja is.
„Karácsonyi túrán van a legjobb magyar csapatoknak egész kis serege. Német, olasz és spanyol föld látja vendégül a mi fiainkat s bár egy-két fájó vereség disszonáns hangot kelt, mégis általában véve nagy, szép és jelentős diadalokat aratnak csapataink. Mindenekelőtt megállapítjuk a befutott táviratok alapján, hogy a váratlan hideg tél szinte az összes túrázó csapatnak a teljesítményén nyomot hagy” – olvasható.
A Vasas például 7-2-re kapott ki a Barcelonától, a BTC-t a Padova 3-1-re, a Törekvést a Bologna 1-0-ra verte. Az UTE a Saarbrückennel 2-2-es döntetlent játszott, az Újpesti Törekvés SE kétszer is nyert (AC Lombardia 2-1, Firenzei kombinált 3-2), míg az MTK jéggé fagyott havon játszott Zürichben, ahol 1-1-et ért el a Young Fellows ellen.
Ahogy a Nemzeti Sport írta: „Az elmúlt esztendőkben majd minden klubban várva-várták a játékosok a karácsonyi túrát, mindenütt számítgatták az indulás időpontját és bizony számítgatták azt a kis részesedést is, ami majd a jól megalapozott és ügyesen előkészített túra után le fog pottyanni a résztvevőknek.
Egészen szép karácsonyi ajándékokat lehetett venni a karácsonyi túrák jövedelméből.
December 26-i durvulás: hét gól, hat kiállítás
Persze akadtak tétmérkőzések is, az egyik ilyen legrégibb eseményre 1910. december 26-án került sor a Millenárison, ahol az FTC és a 33 FC csapott össze. Alaphelyzetben nem kellett volna karácsony másnapján futballozni, azonban a két csapat október 2-án lejátszott meccsét az FTC – a későbbi legendás kapus, Zsák Károly igazolatlan szereplése miatt – megóvta, így karácsonyi ajándékként lehetőséget kapott arra, hogy kijavítsa a három hónappal korábbi 1-0-s vereségét.
A Zsák-ügy amúgy is érdekes eset volt, a mindössze 16 éves kapus ugyan aláírt a Ferencvároshoz, de a szövetségben nem haladt előre az ügy, ő pedig mindenáron védeni szerettet volna. Így egyszerűen belépett a 33 FC-be, ahol kiválóan szerepelt, ezzel felhívta magára a figyelmet. Az FTC-nél is, ahol nem értették, hogyan szerepelhet másik csapatban.
Szeitler Károly szövetségi jegyző utánanézett a dolgoknak, s kitűnt, hogy az FTC részére való igazolása nem történt meg, de legnagyobb meglepetéssel azt is konstatálnia kellett, hogy a 33-asok részére sincs igazolva, így derült ki a 33-asok végzetes mulasztása
– írta a Sport-Világ 1910. október 31-i száma.
Ugyan a klubot először nyolcpontos levonásra büntették, végül csak kettő pontot vettek el tőle (így utolsó előttiként végezve bennmaradt az élvonalban), de ezt a meccset újra kellett játszania.
„Az élvezetesnek híresztelt találkozás elmaradt, láttunk helyette egynéhány játékos részéről olyan játékot, amilyet körülbelül tíz évvel ezelőtt produkáltak. E játékosok nem labdára, hanem tisztán emberre játszottak, a minek azután az lett a következménye, hogy az egyik fél kilenc, a másik fél hét emberrel fejezte be a mérkőzést. A többit kiállította a bíró” – tudósított a Pesti Napló 1910. december 27-én a végül 7-0-s FTC-sikerrel véget ért összecsapásról.
„Olyan visszatetszést keltő, erőszakos és sportszerűtlen játékmodort talán soha nem használt magyar csapat, mint e napon a 33FC. Az bizonyos, hogy volt oka az elkeseredésre, mert az első match megsemmisítése katasztrófaszerűen érte s az újabb mérkőzésen mindjárt kezdet után láthatta a csapat, hogy a FTC olyan hatalmas formában van és oly ambícióval feküdt bele a játékba, hogy a 33FC szinte lélegzethez sem jutott és rögtön nagy vereség előérzete szállhatta meg.
Ezek dacára megbocsáthatlan az a durva játék, mellyel a vereség nagyságát csökkenteni akarta
– tette hozzá a Sport-Világ 1911. január 2-án.
Szovjet felderítők miatt maradt el a derbi
1944. december 25-én városi derbit rendeztek volna. A hadibajnokságban akkor egy Ferencváros-Újpest mérkőzés már volt, de az október 29-én, 1-1-es állásnál légiriadó miatt félbeszakadt.
Az újrajátszás december 8-ra tervezték, de ez újabb riadó miatt akkor sem tudták lejátszani. Így aztán jött a karácsonyi időpont, bár a Fradi edzője, Berkessy Elemér nem tudta, lesz-e egyáltalán kezdőcsapatnyi játékosa.
Egy héttel korábban, a MAVAG elleni mérkőzésre készülve a Sporthírlap hasábjain keresztül üzent:
Felkérem a játékosokat, hogy feltétlenül adjanak életjelt magukról. Most nem az a fontos, hogy ki játszik, csak tudjak tizenegy játékost összehozni vasárnapra. Ha előbb nem érnek rá, akkor vasárnap délelőtt 10 órakor minden körülmények között jelentkezzenek a Sport utcai BSZKRT-pálya öltözőjében.
A mérkőzésre azonban sohasem került sor, a szovjet felderítők már Budapesten jártak, nem lett volna biztonságos meccset játszani. A hadihelyzet ellehetetlenítette végül az MLSZ a bajnokságot félbeszakadt bajnokságnak nyilvánította.
Ez a 6-3-as győzelem megelőzte a Wembley-csodát
Noha 1925-26-ban kupát nyert, 1919-20-ban pedig bajnoki ezüstérmes volt a Kispesti AC, a klub sikersorozata – immáron Bp. Honvéd néven 1950-ben kezdődött. Ez volt az az év, amikor a futballcsapat megnyerte az első, majd – miután az MLSZ áttért a szovjet mintájú, naptári év szerinti, tavaszi-őszi bajnokságra, ezért 1950-ben fél bajnokságot is rendeztek – a második bajnoki címét.
A bajnoki címről a december 24-én játszott Bp. Textiles-Bp. Honvéd mérkőzés döntött, amelyet az azokban a napokban legjobb talajúnak tartott pályán, a Megyeri úton rendeztek. A forduló előtt a Honvéd egy ponttal állt a rivális előtt.
Nem véletlenül írta a Nemzeti Sport december 27-én, hogy „Olyan ritka jelentőségű és érdekességű volt ez a mérkőzés, hogy versenyre kelt egy válogatott mérkőzéssel is.”
Bp. Textiles: Gellér – Kovács II, Börzsey, Lantos – Kovács I, Bosánszky – Sándor, Hidegkúti, Palotás, Szolnok, Kovács IV. Edző: Bukovi Márton
Bp. Honvéd: Grosics (Garamvölgyi, 83.) – Rákóczi, Patyi, Bányai – Bozsik, Városi – Budai II, Kocsis, Horváth, Puskás, Babolcsay. Edző: id. Puskás Ferenc
30 ezer néző előtt Puskás már a 3. percben vezetést szerzett a Honvédnak, de Hidegkuti, Palotás és Kovács IV a 29. percre 3-1-re fordított. Kocsis azonban fejelt két gólt, így 3-3-mal ért véget az első félidő.
Sőt, fordulás után pár perccel Kocsis még egyszer betalált, ezzel a góllövőlistán is átvette a vezetést, de aztán Puskás duplázott, ezzel nem csupán beállította a 3:6-os végeredményt, de második bajnoki és harmadik gólkirályi címét is bezsebelte.
Amikor megjelent a karácsony tündére
Érdekes látni, hogy több mint száz éve mennyivel másképp épültek fel a sportlapok. Bárki elképzelhetőnek tartaná, hogy manapság a címlapon egy érzelmes történet vagy egy óvó-intő, figyelmeztetéssel párosuló írás helyet kapjon?
Az első világháború előszobájában, 1913-ban két olyan kiadványt is találtunk, amely karácsonyi hangulatba csomagolt békefelhívás volt – akkor még csak a sport világát megcélozva.
„Egy könnyű lépésű, sugaras homlokú nő surrant végig az utcákon karácsony estéjén. Aki találkozott vele mind valamilyen furcsa vidámságot érzett a szíve körül, ragyogó lett a szeme s szeretett volna hóval hajigálózni, mint a gyereksereg. Még sürgés-forgás volt az utcákon, noha sok helyen gyújtogatták már a gyertyácskákat s szólalt meg a betlehemi juhászok csengettyűje. Fehér ruhába öltözött cukrászinasok rohantak óriási tortákkal megrakodva, komoly férfiak cipeltek kócsörényes lovakat, meg vattás szőrű báránykákat s csakúgy zengett az utca a jókedvtől és a kacagástól. A tovasuhanó nőcske — a karácsony tündére — egyre szaporábban rótta az utcákat. Rohamosan fogyott a cókmókja, de fogyott az utcanépe is. Este volt, a házakban duruzsoltak a kandallók, az ablakokból fény szűrődött az utcára s vékony gyerekhangok dúdolták a karácsonyi rigmusokat: Mennyből az angyal eljött hozzátok, pásztorok” – írta a Sporthírlap 1913. december 22-én.
Mert „a magyar sportnak soha nem volt olyan szüksége békére, mint most. Belső egyenetlenkedés, perpatvarkodás, kiélesedett viszály teszi emlékezetessé a letűnő esztendőt. Nem csoda, hogy nagyon kevés igazi siker jutott osztályrészül. Halkan suhan a karácsony békéje és szeretete a világ fölött … De jó volna, ha belefogódznátok a szárnyába, ti, szövetségek, egyesületek, pályák és mindenrendű osztályosai a magyar sportnak.”
A Sportvilág ugyanaznap, 1913. december 22-én megjelent száma „A magyar sport karácsonya” címmel közölt szívmelengető írást.
„Két gyermek áll egy játékosbolt kirakata előtt. Olyan áhítattal néznek át a nagy üvegablakon, olyan hosszasan legeltetik szemeiket a csillogó tárgyakon, hogy még az utca nagy forgalmában is feltűnik. Vágyakozó tekintettel válogatnak a sok válogatni valóban: vajjon mit is hozzon a Jézuska?
Mert hiszen itt a karácsony, amely reánk, sportemberekre nézve szinte észrevétlenül köszöntött be. Észrevétlenül, mert a legtöbb ünnep nekünk nem ünnep. Vasárnapról vasárnapra telve vagyunk sporteseményeknél, ezeken a vasárnapokon folyik a sport szolgálatában a serény munka és így ezek a vasárnapok a mi hétköznapjaink.
És az ilyen igazi nagy ünnepre is, mint aminő a karácsony, többnyire csak a környezet alakulása, vagy az olyan jelenességek figyelmeztetnék bennünket, mint aminő ennek a két gyermeknek az esete is. Ők, a gyermekek tudják legjobban, mikor is érkezik el a szeretet ünnepe és talán nem ítélhetjük el őket azért, ha az ő értesültségüknek némi haszonlesés alapja is van. Ajándékot várnak a karácsonytól és ebben nem állanak egyedül, mert ilyenkor az ajándék utáni vágy fogja el még annak a lelkét is, akinek senkitől sincs várnivalója.
Erről a két kis gyermekről nem ok nélkül emlékezünk meg ennek a sportújságnak első hasábján. Az ő esetük egy kis tükör, amelyből mi, sportemberek, nekünk kedves dolgot látunk, olyant, amely karakterizálja a sportnak magyarországi helyzetét. Mert ez a két, alig hét-nyolc éves gyermek nem a sablonos gyermekajándékok közül választott magának. Hiába kínálkozott ott csábítóan egy hatalmas hintaló, hiába ígért mennyei gyönyörűséget egy egész fegyvertár — puska, kard, dob stb. — a két gyermek nem törődött a tradíciókkal, — ők a Jézuskától egy kis football felszerelést szerettek volna kapni.
Csillogó szemekkel nézték a kis football labdákat és az ő apró lábaikra váló liliputi foolballcipőket: — vajha meghallgatná a Jézuska az ő óhajukat.
