Magyar foci

Böde esernyője, Dzsudzsák szabadrúgása vagy Ugrai bombája volt az ősz gólja?

A magyar labdarúgó-bajnokság színvonala valóban messze van a topligák szintjétől, ez mégsem jelenti azt, hogy ne tudna érdekes, látványos, ritkán látható pillanatokat, gólokat produkálni. Az őszi szezon tíz legszebb találatát válogattuk ki.

Bojan Miovszki (MTK)

Az MTK a szövetségi kapitány, Marco Rossi korábbi segítőjével, Giovanni Costantinóval kezdte az idényt és az első fordulóban az egyik feljutó együttes, a Gyirmót FC Győr volt az ellenfele. Tizenhat bajnokival később már tudjuk, hogy ez a két csapat telel kieső helyen, de a nyitányon elért 1-1 még csalódás volt a budapestieknek. Bojan Miovszki számára azért szép emlék lehet ez a találat, mert egészen kiszorított helyzetből emelte át elegánsan a kapust.

Bőle Lukács (Budapest Honvéd)

Szintén nagy góllal kezdte az idényt a Honvéd támadója a Debrecen ellen. Bőle Lukács egy bal oldalról elvégzett szögletet lőtt kapura kapásból, ami egy nagyon nehéz mozdulat. Ezúttal viszont rendkívül látványos találat lett a végeredmény, a kispestiek játékosa a rövid alsó sarokba bombázta a labdát.

Franck Boli (Ferencváros)

A korábbi évekhez képest ezúttal hullámzó volt a Fradi teljesítménye a bajnokságban. Az öltözőben sem volt minden rendben, elég csak azt említeni, hogy Franck Bolit fegyelmi vétségek miatt kitette az azóta már menesztett Peter Stöger az első csapatból, az Európa Liga-csoportkörre sem nevezték a játékost. Pedig az elefántcsontparti csatár jól kezdte az idényt, kulcsszerepe volt a csoportkörbe jutásban, míg az NB I 3. fordulójában, a Mezőkövesd legyőzésekor, a gyorsasága és erőszakossága mellett a technikájából is mutatott valamit, nagyon szépen emelte át a kilépő kapust (duplázott akkor).

Ekkor még minden szép volt, ezt követték aztán a problémák, Boli pedig azóta is csak epizodista.

Josip Spoljaric (ZTE)

Néha nincs szükség egy erős lövésre a gólhoz, ezt bebizonyította Josip Spoljaric is, aki a Paksnak lőtt egy látványos gólt a hetedik fordulóban. A Zalaegerszeg játékosa háttal kapunak kapott labdát egy szögletből, amit egyből, félig-meddig ollózva húzott kapura. A megoldás annyira meglepte az ellenfeleket, hogy a labda szépen komótosan bepattogott a jobb alsóba.

Zinedine Machach (Budapest Honvéd)

Nagy izgalmat váltott ki, amikor a kispestiek bejelentették, hogy a Napoliból vesznek kölcsön futballistát. Zinedine Machach ugyan nem robbant be az NB I-be, de egy rendkívüli gólt azért sikerült lőnie a Kisvárdának. A tizenhatos bal sarkától másfél méterre végezhetett el szabadrúgást, amit tökéletesen tekert a hosszú fölsőbe.

Miroslav Bjelos (Újpest)

A lila-fehérek nem a gólérzékenységükkel tűntek ki a szezon első felében, de egy-egy izgalmas pillanatot azért okoztak az NB I-ben. Miroslav Bjelos nem is tartozik az újpestiek állandó kezdőjátékosai közé, néha pályára kerül, máskor több meccset is kihagy, de a Mezőkövesd elleni találata egészen látványosra sikerült. A középpályás egy szabadrúgás után lőtt kissé furcsa mozdulattal, a levegőben úszva a rövid fölső sarokba.

Ugrai Roland (Debrecen)

A DVSC támadója az első fordulóban is betalált a kispestieknek, de a visszavágón, a 12. fordulóban még nagyobb gólt rúgott. Az ötszörös magyar válogatott játékos a tizenhatos sarkánál kapta meg a labdát, és ugyan ketten is kiléptek rá, káprázatos mozdulattal tekert a hosszú felsőbe.

Szegi Vince (Mezőkövesd)

Az MTK-Gyirmót párosítás is szép pillanatokat hozott ősszel, a 12. fordulóban Szegi Vince lőtt egy pokolian nagy gólt. Az MTK védői a 41. percben röviden szabadítottak föl, a Mezőkövesd játékosa pedig visszafelé lépve lőtt egyből kapura. A labda a hosszú fölsőben kötött ki.

Böde Dániel (Paks)

A korábbi években egy gólösszefoglaló állandó szereplője lett volna Böde Dániel, de a 35 éves csatár sokszor már nem is kezdő a Paksban, és ha játszik is, nem mindig elöl, olykor a védelembe rendeli őt Bognár György. Ősszel összesen hatszor volt kezdő, de amikor a Puskás Akadémia ellen az első perctől pályán volt, egy egészen különleges gólt lőtt. Az őt támadó védő fölött egyszerűen átemelte a labdát, az esernyőcselt pedig higgadt befejezés követte.

Dzsudzsák Balázs (Debrecen)

A 108-szoros válogatott középpályás a mai napig megmozgatja a szurkolókat, de miközben arról megy a vita, hogy a magyar válogatottba beférne-e, vagy sem, ő leginkább a DVSC bennmaradásán dolgozik. A Zalaegerszeg ellen például egy egészen szenzációs szabadrúgással egyenlített, és bár ez végül nem ért pontot a Debrecennek, érdemes sokszor visszanézni a mozdulatot, mert tényleg gyönyörű gól volt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik