Magyar foci

„Nem vagyok dühös, de elégedett sem” – kavarognak az érzések a Fehérvár válogatott játékosában

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Elég hektikus első félszezonja volt a Fehérvár labdarúgócsapatának, amelynek a védelme ugyan az egyik legjobb az egész NB I-ben, ugyanakkor viszonylag kevés gólt is szerez a csapat, így nem a Ferencvárost szorongatja, hanem azért hajt, hogy odaérjen a dobogóra. 17 fordulót követően a negyedik helyen áll Szabics Imre csapata.

„Furcsa szezon van mögöttünk, pláne ha az egész évet nézzük, hiszen voltak igazán felemelő pillanatok és nagy csalódások is.

Összességében nem vagyok dühös, de elégedett sem, valahol a két érzés között kavarognak bennem az érzelmek.

Tisztában vagyok azzal, hogy csapatszinten sokkal többre vagyunk hivatottak, de a legnagyobb csalódás számomra az, amikor én nem tudok olyan teljesítményt nyújtani egy-egy mérkőzésen, amire képes vagyok. Az igazság pedig az, hogy idén sajnos több olyan meccs is volt, amikor nem tudtam a legjobb teljesítményemmel segíteni a csapatot” – mondta a csapat honlapjának a magyar válogatott Loic Nego, aki hozzátette, hogy utóbbi miatt is dupla bizonyítási vággyal várja a folytatást.

Kapcsolódó
Hiába jött Mutu, Erős Gáborral folytatja a Kisvárda
A szükséges papírokkal a sportigazgató, Révész Attila rendelkezik majd.

„Fantasztikus érzés volt a magyar nemzeti csapatot képviselni és az is, hogy mindenki nagyon gyorsan befogadott annak ellenére is, hogy nem itt születtem. Viszont ahogy már többször is elmondtam, otthonomként tekintek Magyarországra” – mondta a válogatott kapcsán, megjegyezve, hogy szerinte sikerült egyfajta tiszteletet kivívnia magának a csapatnak, amely a Nemzetek Ligája elitjében a legnagyobb csapatok ellen bizonyíthat majd.

Nego az ünnepeket Párizsban tölti majd, a világjárvány miatt ugyanis már rég látta a családját. Úgy érzi, pont jókor jött a szünet számára, mert hosszú év van mögötte.

Olvasói sztorik