Magyar foci

„Meg tudtam mutatni, miért állok a kapuban” – Dibusz egy mutatóban mindenkit lenyomott az EL-ben

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A Ferencváros bár győzelemmel zárta az Európa Liga csoportkörét, de a negyedik helyen zárt, így a magyar bajnok erre a szezonra befejezte az európai kupaszereplését. A Fradi kapusa, Dibusz Dénes egy mutatóban az egész mezőny legjobbja volt:

24 védéssel végzett az élen.

Ez persze azt is jelenti, hogy a ferencvárosi kapust sokszor tesztelték az ellenfelek. Egyedül a celtices Joe Hart nézett szembe több lövéssel, ő 23 védéssel közvetlenül Dibusz mögött végzett. Ők ketten amúgy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint a riválisok, ötször léptek pályára a csoportkörben.

Kapcsolódó
A Fradi három év alatt majdnem összefocizta a Groupama Aréna építési költségeit
Harmadik éve a Fradi éves költségvetésének nagyobbik fele valós teljesítményen, piaci alapú bevételen alapszik. És ez nagy szó.

„A mérkőzések úgy alakultak, hogy akár a végé fele, amikor hátrányban voltunk, kinyíltunk, több terület nyílt az ellenfelek előtt, több olyan helyzetet tudtak kialakítani, aminek lövés lett a vége és eljutott a kapumig.

Ennek köszönhető, hogy tényleg sok dolgom volt és szerencsére sok védéssel tudtam megmutatni, hogy miért állok a kapuban

– nyilatkozta a FradiMédiának a magyar válogatott Dibusz.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik