Élő Magyar foci

Győzelemmel búcsúzott az Európa Ligától a Ferencváros

Koszticsák Szilárd/MTI
Koszticsák Szilárd/MTI

Csütörtök este utolsó mérkőzését játssza a Ferencváros nemzetközi porondon. Mivel a zöld-fehérek elveszítették korábban mind az öt csoportmeccsüket az Európa Ligában, így már nem maradt miben reménykedni. Egyedül a becsületpontért megy Peter Stöger együttese, amely kapcsán mindenki fogadkozott.

Nem csak a szája járt a ferencvárosi csapatnak, nekiesett a német ellenfelének és rögtön egy lövésssel, majd egy Tokmac Nguen-féle labdaszerzéssel kezdett. Ezután viszont apránként belerázódott a meccsbe a Leverkusen és átvette az irányítást is, de az egyetlen veszélyes lövést Dibusz Dénes lábbal védte.

Ugyanúgy kezdődött a második félidő, mint az első, vagyis a Ferencváros letámadta ellenfelét, de ezúttal a Leverkusen is felvette a kesztyűt és felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Igzán komoly lehetősége a német csapatnak volt, ám Dibusz újra lábbal védett egy alkalommal, amikor pedig már őt is kicselezték, a gólvonalra visszarohanó Miha Blazic mentett.

Az FTC játékosain végig érezni lehetett a nagy akaratot, hogy összejöjjön végre a pontszerzés és ez végül góllá is ért a 82. percben. Myrto Uzuni kis szöglete után Olekszandr Zubkov tekert középre és az ötös sarkáról Aissa Laidouni fejelt a kapuba.

Bele is húzott a Leverkusen, de ezen a napon mindig akadt egy blokkoló ferncvárosi védő, sőt kontrából még a Fradi szerezhetett volna második gólt. Ez elmaradt, a győzelem viszont nem, amivel a Ferencváros 3 pontot csak bezsebelt a csoportjában és a Bayer Leverkusen sem nyerte meg veretlenül a csoportját.

A csoport másik meccsén a Celtic 3-2-re legyőzte a Real Betist, de a spanyolok így is továbbjutottak második helyen.

Európa Liga, G csoport, 6. forduló:

FTC – Bayer Leverkusen (német) 1-0 (0-0)
Budapest, Groupama Aréna
v.: Levnyikov (orosz)
FTC: Dibusz – Botka, Blazic, S. Mmaee, Kovacevic – Laidouni, Loncar (Vécsei – 81.), Zachariassen (Somália – 70.) – Tokmac (R. Mmaee 46.), Uzuni, Zubkov (Cabraja – 88.)
Leverkusen: Lunyov – Retsos, Kossounou, Tapsoba (Tah 46.), Sinkgraven – Palacios (Andrich – 64.), Aránguiz (Frimpong – 70.), Amiri –Bellarabi (Diaby – 70.), Alario (Adli – 81), Paulinho
gól: Laidouni (82.)
sárga lap: Laidouni (84.), Blazic (90.), Cabraja (92.) ill. Bellarabi (26.), Retsos (86.), Kossounou (87.)

Helyzetre helyzettel válaszolt a Fradi

A támadása után kinyíló Leverkusen-középpályán megtalálta a területet Loncar, ki is sakkozták a hazaiak, hogyan lehet pár passzal helyzetbe kerülni, de Loncar próbálkozását blokkolta Kossounou. Maradt a 0-0.

Itt az első Leverkusen-helyzet

Egy jobbról érkező beadást nem tudott megfogni Dibusz Dénes, Amiri le is csapott a labdára, de kapu fölé lőtt, így aztán maradt a 0-0.

Eddig nem sok minden történt

Tokmac többször is jókor, jó helyen bukkant fel bal oldalon, de a vendégek védői fegyelmezettek voltak és lövésig nem juthatott el a Ferencváros. A németeknél is járt a labda eleget, de nagyon óvatosan, veszél nélkül játszott eddig a Leverkusen.

Tokmac szemfülessége majdnem gólt ért

Kossounou bizonytalankodott, sokáig kivárt, az FTC norvég támadója pedig rárontott és majdnem tiszta ziccerbe is került, de a Leverkusenben debütáló Lunyov kapus tökéletesen jött ki és rárúgta Tokmac lábára a labdát.

Bekezdett a Fradi

Rögtön nekiesett a németeknek a Ferencváros, de Zubkov befelé lépve csak jobb lábbal tudtt kapura lőni, ami egyrészt a gyengébbik lába, másrészt a lövése elakadt a blokkban.

Sok a kimaradó a németeknél

Bakker bokasérülés, Baumgartlinger és Fosu-Mensah térdsérülés miatt nem játszhat, míg Demirbay eltiltását tölti. Szintén nem utazott Budapestre Hradecky, Schick és a csodatehetség, Florian Wirtz. A csoportot veretlenül vezető Bayer Leverkusen így is piszok erős kezdővel áll föl.

Kovacevic játszik balhátvédet

Több érdekességet is hozott a Fradi kezdőcsapata, Stöger szerint Ryan Mmaee nincs jó formában, ezért nem kezdett, de talán a legnagyobb meglepetés Kovacevic balhátvédként szerepeltetése.

Olvasói sztorik