Magyar foci

Kisvárdán folytatódott a Fehérvár gyászos idegenbeli sorozata

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

A Kisvárda hazai pályán 2-1-re legyőzte vasárnap a MOL Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában, ezzel két pontra megközelítette az éllovas Ferencvárost.

Lendületesen kezdett a Kisvárda, a kapuja elé szorította a Fehérvárt, és egy jobb oldali szögletet követő pontos fejessel gyorsan vezetéshez is jutott. A folytatásban a vendégcsapat lassan átvette az irányítást, lehetősége is volt a gólszerzésre, de a hazai ellentámadásokban továbbra is volt veszély.

A játékrész felénél egy nagyon jól eltalált távoli lövéssel növelte előnyét a várdai együttes, majd pár perc múlva szépített a Fehérvár: egy hosszú előre ívelésnél a kapujából kifutó Dombó a 16-oson kívül nem tudta elfejelni a labdát, Nikolics pedig élt a lehetőséggel, az üres kapuba lőtt. A végére maradt egy szép hazai lesgól és egy nagy helyzet, közte pedig egy komoly fehérvári gólszerzési lehetőség.

A szünet után tíz percig jóval aktívabban futballozott ellenfelénél a Kisvárda, több támadása helyzettel ért véget, majd megint a Fehérvár birtokolta többet a labdát, de a hazai kontrákra figyelnie kellett. A vendégek a második félidőben nem tudtak komoly veszélyt teremteni a várdai kapu előtt, így a több helyzetet kidolgozó és szervezetten játszó hazaiak megérdemelten gyűjtötték be a három pontot.

A székesfehérvári csapat továbbra is nyeretlen idegenben a mostani idényben: négy döntetlenje mellett immár három veresége van vendégként.

NB I, 15. forduló:

Kisvárda Master Good – MOL Fehérvár FC 2-1 (2-1)
Kisvárda, Várkerti Stadion
v.: Solymosi
Kisvárda: Dombó – Peteleu, Prenga, Cirkovic, Leoni – Melnyik, Simovic – Ötvös (Karabeljov, 78.) – Asani (Navratil, 67.), Mesanovic (Kravcsenko, 92.), Bumba (Camaj, 78.).
Fehérvár: Kovács D. – Nego, Fiola, Stopira, Heister – Dárdai (Kovács I., 71.), Szendrei (Lüftner, 26.), Makarenko, Petrjak – Kodro, Nikolics (Zivzivadze, 79.).
gól: Cirkovic (4.), Asani (22.), illetve Nikolics (27.)
sárga lap: Asani (6.), Peteleu (76.), illetve Makarenko (30.)

 

A tabella:
1. Ferencváros 14 10 2 2 31-10 32 pont
2. Kisvárda Master Good 15 9 3 3 28-16 30
3. Puskás Akadémia FC 14 8 3 3 21-17 27
4. MOL Fehérvár FC 15 6 5 4 20-18 23
5. Mezőkövesd Zsóry FC 15 6 4 5 19-24 22
6. Budapest Honvéd 15 6 1 8 28-29 19
7. ZTE FC 15 5 4 6 21-31 19
8. Paksi FC 15 5 3 7 35-31 18
9. MTK Budapest 15 4 3 8 12-25 15
10. Debreceni VSC 15 3 5 7 28-29 14
11. Újpest FC 15 3 5 7 20-25 14
12. Gyirmót FC Győr 15 3 4 8 17-25 13

Olvasói sztorik