Magyar foci

Meglepő, melyik csapat produkált legutóbb a Fradiéhoz hasonló sorozatot

Vajda János / MTI
Vajda János / MTI

A Ferencváros elég simán győzte le a Mezőkövesdet a labdarúgó NB I hétvégi fordulójában. A címvédő még október közepén kikapott a Zalaegerszegtől a bajnokságban, azóta viszont még csak gólt sem kapott, az azóta lejátszott öt bajnokijából négyet meg is nyert.

Arra, hogy egy csapat öt mérkőzésen át nem kap gólt az NB I-ben évek óta, egészen pontosan a 2016/17-es idény óta nem volt példa.

Kapcsolódó
Dárdait leváltotta a Hertha
A berlini csapat négy forduló óta nyeretlen a Bundesligában.

És talán nem sokan tippelnének arra, hogy a Gyirmót volt az a csapat, amelynek védelmét fordulókon át nem tudták feltörni a többiek. Márpedig akkor sikerült végrehajtani ezt a bravúrt 2016 őszén (0-0, 1-0, 0-0, 1-0, 1-0 volt az eredménysor) más kérdés, hogy az idény végén tök utolsóként esett ki a csapat az élvonalból.

A Ferencváros nemcsak gólokat nem kap, hanem meg is szórja a hazai ellenfeleit, a Mezőkövesdet például 3-0-ra győzte le. A címvédő úgy is vezeti négy ponttal a bajnokságot, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a második Kisvárda.

Védekezésben ezúttal talán kellett egy kis szerencse is ahhoz, hogy ez a sorozat folytatódjon, viszont összességében úgy gondolom, hogy a látottak alapján mi voltunk a jobb csapat

mondta Peter Stöger a mezőkövesdi győzelem után.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik