Magyar foci

A 92. percben mentett pontot Supka Attila csapata

Czeglédi Zsolt/MTI
Czeglédi Zsolt/MTI

A Mezőkövesd péntek este 1-1-es döntetlent játszott Zalaegerszegen az NB I 13. fordulójának nyitómérkőzésén.

Kapcsolódó
Két szektorra külön szabályokat vezet be a Fradi
A sporttörvény lehetőséget biztosít erre, a bajnok él is vele.

Az események csak a második félidőre pörögtek föl, amikor a 60. percben Bobál Dávid lábán átesett Marin Jurina, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt. Cseri Tamás végezte el a büntetőt, de Demjén Patrik érezte az irányt, így maradt a 0-0. Nyolc perccel később egy fejes után nézte meg Andó-Szabó Sándor, hogy mi történt, de annyira nem hagyta Waltner Róbert, a ZTE vezetőedzője, hogy a VAR felvételeit elemezze, hogy végül kiosztott egy sárgát is a szakembernek.

Végül úgy ítélte meg a bíró, hogy kezezés történt, amiért kiosztotta Matija Katanecnek a mérkőzésbeli második sárga lapját, Koszta Márk pedig a bal alsó sarokba lőtte a tizenegyest.

Supka Attila hármas cserével reagált, de ez sem volt elég ahhoz, hogy megrázza magát a csapata, sőt Tordai Árpádnak két bravúrra volt szüksége, hogy meccsben tartsa a vendégeket. Ennek ellenére mégis összejött az egyenlítés, mert amíg a ZTE támadói elöl sarkazgattak, a túloldalon egy hatalmas kapufáról kipattanó labdát Nagy Dániel a léc alá emelt.

Ezzel Supka még mindig veretlen a Mezőkövesd edzőjeként, 3 győzelem mellett két döntetlen a mérlege.

Végeredmény – NB I, 13. forduló

Zalaegerszeg-Mezőkövesd 1-1 (0-0)
Gólszerző: Koszta (69. – tizenegyesből) ill. Nagy D. (92.)
Kiállítva: Katanec (68.)

Olvasói sztorik