A nyáron szerződtetett Szendrei Norbert szerint kevés gól esik majd a hétvégi, Ferencváros-Fehérvár rangadón.
A Budapest Honvédtól igazolt középpályás a feol.hu-nak nyilatkozott az NB I-es mérkőzés előtt, amelyben felidézte, szeptember 22-én a címvédő 1-0-ra győzni tudott. Ez is motiválja a Vidi futballistáit.
A Fradi ellen amúgy sem kell senkit motiválni, szeretnénk visszavágni. Nagyon kiegyenlített mérkőzést várok, ahol kis dolgok dönthetnek. Szerintem arra ne számítson senki, hogy egy sokgólos rangadó lesz, és valamelyik csapat több góllal nyer majd. Ha összeszedetten lépünk pályára meglesz az esélyünk a győzelemre
– nyilatkozta Szendrei.
A 21 éves középpályás szerint megfelelő mennyiségű játéklehetőséget kapott a szezonban (11 mérkőzésen lépett pályára), de a gólokkal és gólpasszokkal még adós. Ezen javítana a magyar futballista és ha sikerül a Ferencváros legyőzése, kettő pontra csökkenne a távolság a csapatok között.