Magyar foci

Waltner kisebb csodának nevezte a Fradi legyőzését

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A hétvégi forduló meglepetését aratta a ZTE labdarúgócsapata, amely idegenben 2-1-re legyőzte a Ferencvárost.

Kapcsolódó
A ZTE 20 év után verte meg ismét a Fradit az Üllői úton
A Kisvárda után a Zalaegerszeg is győzelemmel távozott a Groupama Arénából.

Nem lehet azt mondani, hogy ne erre készültek volna a vendégek, Waltner Róbert edző pénteken még úgy nyilatkozott, nem feltartott kézzel utaznak az Üllői útra és arra emlékeztetett, hogy annak idején a Manchester United ellen sem sokat adtak a ZTE-sikerre.

A nagy győzelem után edzői pályafutása egyik legemlékezetesebb győzelmeként értékelte az a 2-1-es sikert.

„A Ferencváros otthonában húsz évvel ezelőtt sem volt könnyű, és biztos, hogy a jövőben sem lesz senkinek sem könnyű.

Lehet ezt egy kisebb csodának is nevezni. Itt nem sok csapat szerez pontot, ráadásul nekünk pontokat sikerült. Nagyon büszke vagyok. Megtettünk mindent, a szerencse is mellénk állt

– nyilatkozta az M4 Sportnak.

Korábban az a hír járta, veszélyben az állása, az MTK, és a mostani Ferencváros ellen győzelemmel várhatóan nyugodtabb körülmények között folytathatja.

Bár ő úgy fogalmazott a sorsával kapcsolatban: ha a jövőbe látna, az ötöslottó számaival próbálkozna.

„Ameddig én vagyok az edző, megteszek mindent és megpróbálom a játékosokat segíteni, hogy minél jobb eredményt érjünk el. Most készülünk a Gyirmót ellen, mindig lépésről lépésre haladunk” – tette hozzá.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik