Élő Magyar foci

Londonban közel állt az óriási bravúrhoz a magyar válogatott

Ben STANSALL / AFP
Ben STANSALL / AFP
Bár 1953 óta nem tudott nyerni a magyar labdarúgó-válogatott az angolok vendégeként, a világbajnoki selejtezők szerdai mérkőzésén nem vallott szégyent. Az 1-1-es végeredmény Sallai Roland és John Stones góljaival alakult ki.

Nagyszerűen teljesített a magyar labdarúgó-válogatott, amely az albánok elleni vereség után, eléggé tartalékosan utazott el Angliába, de olyan játékkal rukkolt elő, amire a házigazda sem számított.

Kapcsolódó
Palackokkal dobálták meg a lengyeleket a botrányos tiranai vb-selejtezőn
Győzelmével a lengyel válogatott feljött csoportja a második helyére.

Marco Rossi három helyen változtatott a kezdőcsapaton, Botka és Orbán hiányában Lang és Kecskés lépett be a védelembe, amely sohasem látott összetételben vette fel a harcot Sterlingékkel. Elöl ezúttal Schön kezdett, az ő mozgékonyságára szükség is volt.

Már az első negyedóra azt mutatta, hogy a védelem stabil lábakon áll, Szoboszlai, Sallai és Schön pedig életveszélyes kontrákra is képes – legalábbis nem lehetett nyugodt az angol védelem.

Kapcsolódó
Ronaldo mesterhármast vágott, Dánia kijutott a világbajnokságra
Az északi válogatott nyolc forduló után is százszázalékos és még nem kapott gólt.

Az, hogy vezetést szerzünk, ugyancsak váratlan volt, de Nego kiharcolt egy büntetőt, amit Sallai bevert – 1-0 ide.

Ugyan a félidő vége előtt Stones egyenlített, de bízni lehetett abban, hogy ez a játék a szünet után is folytatódni fog.

Így is történt, ugyan az angoloknak voltak lehetőségeik, de Kane lövését Gulácsi védte, Stones nagy helyzetben a kapu mellé fejelt, majd Sterling ziccerénél ismét a Leipzig kapusa zárta jól a szöget.

A hajrában még Holender lőhetett volna gólt, de elmérte a távolságot, az angolok azonban már görcsösségükben helyzetig sem jutottak.

Ezek után már csak az a nagy kérdés, hogy az a válogatott, amely egy naptári évben ikszel a franciákkal, az angolokkal és a németekkel, hogyan képes kétszer kikapni Albániától?

Magyarország a 68 évvel ezelőtti legendás, 6-3-as diadal óta először nem kapott ki Angliában. November 12-én San Marinót fogadjuk, majd három nappal később Lengyelországban zárjuk a kvalifikációs sorozatot.

Vb-selejtező, I csoport, 8. forduló

Anglia–Magyarország 1-1 (1-1)
London, Wembley Stadion
v.: Alejandro Hernández (spanyol)
Anglia: Pickford – Walker, Stones, Mings, Shaw – Rice, Foden, Mount – Sterling (Henderson, 76.), Grealish (Saka, 62.) – H. Kane (Abraham, 76.; Watkins 90+2.)
Magyarország: Gulácsi – Kecskés, Lang, Szalai A. – Nagy Zs., Nagy Á., Szoboszlai (Nikolics, 90+2.), Schäfer (Vécsei, 79.), Nego (Bolla, 90+2.) – Schön (Holender, 68.), Sallai R. (Hahn, 79.)
gól: Stones (37.), illetve Sallai (24., 11-esből)

Kisebb csodát tett a magyar válogatott Angliában

Azok után, hogy az angol labdarúgó-válogatott szeptemberben rendkívül sima, 4-0-s győzelmet aratott Budapesten, a szurkolók otthon is győzelmet vártak. Azonban a magyar csapat rendkívül bátor és okos játéka meglepte a házigazdát, főleg, hogy Sallai Roland révén – büntetőből – a vezetést is sikerült megszerezni. John Stones ugyan egyenlített az első félidőben, de ennél többre nem futotta a hazaiak erejéből, maradt az 1-1-es végeredmény.

Holender gólhelyzete

Holender került lövő helyzetbe, de jobbal a bal felső sarok fölé tekert.

Botrány Albániában

A csoportunkban a lengyelek megszerezték a vezetést Albániában, de miután a szurkolók palackokkal kezdték el dobálni a lengyel játékosokat, a játékvezető félbeszakította a mérkőzést, és az öltözőbe küldte a csapatokat.

Óriási Gulácsi-bravúr

Lang elveszítette a labdát a térfél közepén, Kane gyönyörűen indította Sterlinget, de Gulácsi bravúrral védte a ziccert.

Váltunk mi is

Magyar oldalon is csere, Schönt Holender váltotta.

Angol csere

Az első csere az angoloké, Grealish helyére Bukayo Saka állt be.

Ez hogy maradt ki?

Foden jobb oldali szöglete Stones fejét találta meg, a labda centikkel kerülte el a kapu jobb oldalát.

Sterling meglépett

Sterling kapott kitűnő indítást, középre lőtt labdáját azonban Gulácsi védte.

Van bennünk veszély

Egyelőre továbbra is nagyszerűen védekezik a válogatott, a kontráinkban pedig mindig benne van a veszély.

Andorra vezet

A csoport másik mérkőzésein:
Albánia-Lengyelország 0-0
San Marino-Andorra 0-1

Szusszanjunk!

Félidő, az első játékrészben nagyszerűen futballozott a magyar csapat, a bátor játék eredménye pedig egy gól és a döntetlen állás lett.

Gulácsi nagy bravúrja

Az első félidő ráadásában még Gulácsi mutatott be nagy bravúrt Sterling fejesénél, de az ismétlés már nem talált kaput.

1-1 Stones

Nem sikerült kihúzni az első félidőt: Mount jobbról érkező szabadrúgását követően a labda megcsúszott egy háton, Stones érkezett, és egy lépésről nem hibázott (1-1).

Balhé volt a magyar szektorban az angolok elleni meccsen

A BBC szerint nem volt teljes nyugalom a Wembleyben, a magyar szektorban ugyanis verekedés tört ki, a rendezőknek kellett bemenniük, de a drukkerek túlerőben voltak, és kiszorították őket.

Miután a helyzet rendeződött, a magyar gól után füstgránáttal jelentkeztek a szurkolók.

Ahogy a BBC fogalmazott, a FIFA ismét jegyzetelhet…

Újabb magyar helyzet

Újabb lendületes magyar támadás, ugyan Sallait elnyomták a védők, de Nagy így is lőhetett, azonban a labda levágódott a védőkről.

Olvasói sztorik