Magyar foci

Tényleg kimaradt az EL-keretből a Fradi egyik legjobb csatára

Kisbenedek Attila / AFP
Kisbenedek Attila / AFP

Többek között Lasha Dvali és Franck Boli sem tagja a csoportkörre készülő Ferencváros keretének a labdarúgó Európa Ligában.

A névsor pénteken vált hivatalossá, és a Fradi.hu-n olvasható közlemény szerint Peter Stöger vezetőedző a szakmai stábbal közösen döntött a keret összetételéről.

„Néhány játékost ki kellett hagynunk, hiszen korábban vagy jelenleg sérüléssel bajlódtak, igaz ez például Lasha Dvalira is” – indokolt az 55 éves osztrák szakember, aki úgy fogalmazott, Boli mellőzésére több okuk is volt.

Voltak vele problémák a múltban, ezekről beszéltünk is egymással, de a múlt hétvégén ismét gond volt vele, ezt követően pedig úgy döntöttünk, hogy nem lehet tagja a csoportkörre benevezett keretnek

– mondta Stöger.

Az edző hangsúlyozta: mindenkinek a Ferencvárosért kell dolgoznia, a legfontosabb a csapategység.

A Ferencváros szeptember 16-án, a Bayer Leverkusen vendégeként kezdi meg a szereplést az EL csoportkörében.

A Ferencváros EL-kerete a csoportkörre:

kapusok: Bogdán Ádám, Dibusz Dénes
védők: Miha Blazic, Botka Endre, Marijan Cabraja, Eldar Civic, Csontos Dominik, Adnan Kovacevic, Samy Mmaee, Henry Wingo
középpályások: Somália, Zeljko Gavric, Aissa Laidouni, Stjepan Loncar, Szánthó Regő, Vécsei Bálint, Kristoffer Zachariassen
támadók: Ryan Mmaee, Róbert Mak, Tokmac Nguen, Myrto Uzuni, Oleksandr Zubkov

Olvasói sztorik