Magyar foci

Szabics: Biztos voltam benne, hogy megfordítjuk a meccset

Molfehervarfc.hu
Molfehervarfc.hu

Kenan Kodro volt a Fehérvár hőse az MTK ellen, a bosnyák válogatott csatár bő fél órát kapott csereként beállva Szabics Imrétől, és előbb értékesített egy tizenegyest, majd fejesével eldöntötte a meccset.

Kapcsolódó

„Nagyon boldog vagyok, hogy bemutatkozhattam a Fehérvárban. Elképzelni sem tudtam volna ennél szebb bemutatkozást, de a legfontosabb az, hogy nyertünk” – nyilatkozta Kodro, hozzátéve, hogy az egyenlítőgól megadta számukra a kellő önbizalmat.

A tizenegyesről azt mondta, ha Nikolics Nemanja még pályán lett volna, akkor a magyar válogatott csatár lőtte volna, így viszont magára vállalta, mivel a társak közül senki nem indult el a labdáért.

A Fehérvár edzője, Szabics Imre úgy értékelt, az MTK vezetőgóljának hatását még a második félidő elején is érezték, de biztos volt benne, hogy fordítani fog a csapata, mert érezte a pozitív energiákat a stadionban.

Igazi csapatépítő heteken vagyunk túl, hiszen az előző fordulóban emberhátrányban tudtunk nyerni, most pedig az ellenfél vezetése után gyűjtöttük be a három pontot

fogalmazott Szabics.

A Fehérvárnak 4 meccs után 8 pontja van, így a második, és a válogatott szünet után a Mezőkövesd otthonában folytatja.

Olvasói sztorik