Élő Magyar foci

EL-sorsolás: német és spanyol ellenfelet is kapott a Fradi

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A Ferencváros az egymást követő harmadik szezonjában jutott el egy európai kupasorozat csoportkörébe. 2019-ben az Európa Ligában, tavaly a Bajnokok Ligájában, idén pedig ismét az EL-ben szerepel a magyar bajnok – a BL-selejtező playoffkörében a Young Boystól kapott ki kétszer az FTC.

Bár szépen gyűjtögette a koefficienspontokat a csapat a közelmúltban, még így is a negyedik kalapba kapott besorolást, így csak magasabban jegyzett ellenfeleket kaphatott az isztambuli sorsoláson.

Végül az elég keménynek ígérkező G csoportba került a Ferencváros a német Bayer Leverkusen, a skót Celtic és a spanyol Real Betis mellé.

  • A Leverkusen a Bundesliga hatodik helyén végzett az előző szezonban, így automatikusan került a csoportkörbe.
  • A Celtic sorozatban kilenc megnyert bajnoki címet követően lett második a skót élvonalban, a BL-selejtező második körében pedig kikapott a Midtjyllandtól, így az EL-kvalifikációban előbb cseh, majd holland riválist kellett legyőznie, hogy főtáblára jusson.
  • A Betis a spanyol bajnokság hatodik helyezettjeként automatikus résztvevője volt a sorozatnak.

A Szalai Attilát foglalkoztató Fenerbahce az Olympiakosszal, a Frankfurttal és az Antwerpennel került össze.

A csoportkör mérkőzéseit szeptember 16-án és 30-án, október 21-én, november 4-én és 25-én, valamint december 9-én rendezik.

Ettől a szezontól változik az Európa Liga lebonyolítása. Az elmúlt években megszokott 48 csapattal szemben most már csak 32 szerepel a csoportkörben, köszönhetően annak, hogy az UEFA ettől a szezontól új sorozatot indított: a Konferencia Ligát. Az EL-csoportok első helyezettjei egyből a nyolcaddöntőbe jutnak, míg a nyolc második a Bajnokok Ligája csoportharmadik együtteseivel vívja meg a párharcát a 16 közé jutásért. Az EL csoportharmadikjai a Konferencia Liga egyenes kieséses szakaszában folytatják.

sofascore.com

Már a harmadik kalapnál járunk

Gyorsabban megy a történet, mint a Bajnokok Ligája esetében. Alakul pár izgalmas csoport, összekerült például a Monaco és a PSV, vagy épp a Lyon és a Rangers.

A négyes kalap lesz az utolsó

Volt, amikor megkavarták a sorsolást, de most az elsővel kezdenek és a negyedikkel végeznek. Azonos ország csapatai nem kerülhetnek egy csoportba.

Van olyan ellenfél, akit elkerülne a Fradi

Hogy melyiket, azt viszont nem nevezte meg Orosz Pál, a labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.

Sportszakmai szempontból szeretnénk a maximumot kihozni az Európa Liga csoportköréből, de hogy ez reálisan mi lehet, azt befolyásolni fogja a pénteki sorsolás is

– mondta.

Változik az Európa Liga

Az elmúlt években megszokott 48 csapattal szemben ezúttal már csak 32 szerepel a csoportkörben, köszönhetően annak, hogy az UEFA ettől a szezontól új sorozatot indított: a Konferencia Ligát. A csoportok első helyezettjei egyből a nyolcaddöntőbe jutnak, míg a nyolc második a Bajnokok Ligája csoportharmadik együtteseivel vívja majd meg a párharcát a 16 közé jutásért.

Az EL csoportharmadikjai a Konferencia Liga egyenes kieséses szakaszában folytatják.

Olvasói sztorik