Magyar foci

Kétmilliós büntetést kapott a Debrecen két NB I-es meccs miatt

Bruzák Noémi / MTI
Bruzák Noémi / MTI

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága a Budapest Honvédot és a Debrecent is megbüntette.

Az indoklás alapján

  • a Honvédot a DVSC és a Paks elleni hazai, valamint az Újpest elleni idegenbeli bajnoki mérkőzései kapcsán a szurkolói által elkövetett rendzavarásaiért,
  • míg a Lokit a Honvéd elleni idegenbeli és az Újpest elleni hazai bajnoki kapcsán a drukkerei által elkövetett rendzavarásaiért, illetve mérkőzésrendezéssel kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért sújtották pénzbüntetéssel.

Hogy a Honvédnak mennyit kell fizetnie, az nem derült ki, a Debrecen viszont a honlapján közölte, hogy 2 milliós bírságot kapott.

A debreceni honlapon olvasható hír arról is beszámol, hogy Honvéd elleni idegenbeli találkozón a debreceni drukkerek megbotránkoztató, obszcén rigmusokat kiabáltak, míg az augusztus 8-i Loki-Újpest meccsen szurkolóik az obszcén kifejezések skandálása mellett „füsthatású pirotechnikai eszközt” használtak, ezért járt a büntetés.

A DVSC vezetése találkozót kezdeményez a szurkolókkal, mert nem szeretnék, hogy hasonló eset miatt esetleg pontlevonással sújtsák a csapatot.

Olvasói sztorik