Magyar foci

Három nap alatt sem talált megoldást, kikapott a ZTE

A Puskás Akadémia vendégként 3-1-re győzött a ZTE ellen a felhőszakadás miatt vasárnap félbeszakított és szerdán befejezett bajnokiján.

Kapcsolódó
Bolgár csatárral erősített a ZTE
Preslav Borukov kék-fehérben folytatja pályafutását.

Az összecsapást 1-2-es állásnál a 70. percben szakította félbe Bogár Gergő játékvezető, majd félóra elteltével döntött arról, hogy nem folytatható a játék, mivel a pálya talaja futballra alkalmatlanná vált.

A szövetség versenybizottsága hétfőn úgy határozott, hogy a 70. perctől folytatódjon a mérkőzés.

A szerdai folytatásban gyönyörű napsütés várta a csapatokat, illetve azokat a nézőket, akik ismét kilátogattak a stadionban, vagy az újakat, akik jelképes áron belépőt váltottak.

A maradék húsz percben nem tudta igazán megtartani a labdát a ZTE, így nem volt esélye nyomást gyakorolni a Puskás Akadémiára, amely taktikusan őrizte az eredményt, sőt, a hajrában egy kontratámadásból még növelte is az előnyét. A hazaiaknak ebben a szakaszban egy helyzetük volt.

NB I, 3. forduló

Zalaegerszeg – Puskás Akadémia FC 1-3 (1-0)
gól: Skribek (13.), illetve Favorov (54.), Puljic (66.), Corbu (92.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik