Magyar foci

Szoboszlai Dominik belőtte őket a köztudatba, Eb-n verték a franciákat, most zömmel az NB II-ben játszanak

Stringer/Anadolu Agency/Getty Images
Stringer/Anadolu Agency/Getty Images

A Mol Fehérvár FC hétfőn jelentette be, hogy szerződést kötött Csoboth Kevinnel. Azt ugyan nem kötötte a közvélemény orrára a Vidi, hogyan sikerült megszerezni a Benficától (a Transfermarkt szerint ingyen érkezett), de az biztos, hogy nem is az első és nem is az utolsó fiatalon külföldre szerződő magyar futballista, aki hazatér.

Kapcsolódó
Csoboth Kevin otthagyta a Benficát a Fehérvár kedvéért
Öt év után tért vissza Magyarországra.

Csoboth Pécsről indult, majd a fehérvári Főnixben is megfordult, ahol többek között Szoboszlai Dominikkal is együtt játszhatott, mielőtt a Fradiba, onnan pedig Portugália egyik legnagyobb klubjába igazolt. Reménykedhettünk, hogy előbb-utóbb a tartalékok helyett az első csapatban fog játszani a Benficában, hiszen itthon ontotta a gólokat és az utánpótlás-válogatottban is fontos szerepet töltött be.

2017-ben figyelhettek fel rá a magyar drukkerek, ugyanis annak az U17-es csapatnak volt meghatározó alakja, amely kijutott az Európa-bajnokságra, amire azelőtt 11 évig nem volt példa. Majdnem mindegyik meccsen kezdett – csak egyszer állt be csereként –, a franciák ellen megnyert csoportmérkőzésen két gólt is szerzett.

Csoboth Kevin az Eb-keretbe már a Benficától került be, ám Portugáliában nem jutott el végül a legjobbakig, elsősorban a B csapatban és az U23-asok között játszott. Az U17-es Eb óta eltelt négy év, az akkori magyar válogatott tagjai pedig 20-21 éves labdarúgókká váltak, így Csoboth hazatérése kapcsán is érdemes átnézni, kinek hol tart a pályafutása.

Többen külföldre szerződtek, de kevesen légiósok még ma is

Nem árulunk el nagy titkot, hogy Szoboszlai ennek a csapatnak a poszterarca. Azóta már a felnőtt válogatottunk meghatározó középpályása, de már egészen fiatalon is bizonyította, hogy különleges tehetség. Nélküle eleve el sem jutott volna a csapat az Eb-re, mivel az elitkörben, vagyis az utolsó selejtezős szakaszban a mieink mindhárom gólját ő szerezte. Az oroszok ellen két szabadrúgásgóllal segített, majd egy káprázatos lövéssel intézte el Norvégiát, hogy aztán a tornára kijuthasson a csapata.

Ezután azonban bokasérülést szenvedett a válogatott edzésén, így aztán a Franciaország és Skócia elleni mérkőzéseket kénytelen volt kihagyni. Érdekes hasonlóság, hogy a 2021-re halasztott Eb-re is Szoboszlai lőtte ki a felnőtt csapatot, ahol aztán szintén sérülés miatt nem tudott játszani. Csakhogy 2017-ben végül menet közben rendbe jött az a boka és egy Feröer-szigeteknek lőtt duplával a csoportelsőséget is megszerezte Magyarország az Eb-n. Az Ozan Kabakkal felálló törökökkel aztán már nem bírtak a mieink, majd a helyosztón is kikapott Szélesi Zoltán vezetőedző együttese a franciáktól, amivel hatodikként zárta a tornát. Szoboszlai ekkor már a Salzburg futballistája volt, azóta pedig hatalmas lépésekkel vette a lépcsőfokokat karrierjében, idén pedig a Bundesligában szereplő RB Leipzig játékosaként a debütáláson is túl van.

A Német Kupában gólt szerző középpályást Európa egyik legnagyobb tehetségének tartják.

Szintén nemzetközi karriert futott be Schön Szabolcs. A Budapest Honvéd neveltje a tornán még inkább védekező középpályást játszott, de már akkor is látszott, hogy kreatív játékosról van szó. Schön a franciák elleni csoportmérkőzésen és helyosztón is végig pályán volt, a törökök és a skótok ellen kezdőként játszott, alapembere volt a csapatnak. Ezen a tornán viszont már nem kispesti focistaként szerepelt, eddigre már az Ajaxban játszott, ahol két évet töltött, mielőtt hazatérve az NB II-es MTK-ba igazolt volna. Itt apránként felépítette magát, feljutott, majd a liga egyik legjobbja lett és nyáron az amerikai FC Dallasba szerződött.

Kapcsolódó
Schön Szabolcs: A pályán nincsenek haverok, ez itthon még nem természetes
Két évet töltött Hollandiában, majd váratlanul szerződést bontott, egy héttel később pedig már pályára is lépett az MTK mezében. A klubváltásról, az elmúlt két évről kérdeztük az NB I-be szerződő 18 éves szélsőt.

Csobothéhoz hasonló útja volt Szerető Krisztofernek is, aki mindegyik meccsen kezdő volt a jobb szélen és csak kétszer cserélte le Szélesi. Az ő nevéhez fűződött ráadásul a skótok elleni egyenlítő gól is. A Honvéd játékosa az akkor még Premier League-ben szereplő Stoke City akadémiájára került, ahol előbb az U18-as, majd az U23-as csapatban játszott. Az angoloknál 51 meccsen tíz gólt rúgott és hét gólpasszt adott, mielőtt a Fradiba igazolt volna. Itt azonban nem kapott rendszeres játéklehetőséget, így elsősorban a másodosztályú partnerklubban, a Soroksárban játszik.

 

Kiss Tamás karrieríve már egészen más: a Szombathelyi Haladásban már 16 évesen is sokat játszó támadó középpályás a Puskás Akadémiához igazolt, de megfordult kölcsönben Diósgyőrben is. Mára már több mint száz NB I-es bajnokival háta mögött joggal reménykedhetett abban, hogy valaki kinézi magának, végül a holland élvonalbeli Cambuur vette kölcsön a felcsúti klubtól opciós joggal, így az ő nemzetközi pályafutása csak most kezdődik, 20 évesen.

Kapcsolódó
Hollandiába adta kölcsön magyar támadóját a Puskás Akadémia
Egy éve lesz bizonyítania az Eredivisie-ben.

Keveset hallani Bolla Gergőről, pedig a Haladást elhagyva 2019-ben a szlovén élvonalbeli NK Naftába került, ahol apránként építették be a csapatba. Mostanra 35 bajnoki mérkőzésig jutott, ezeken három-három gólja és gólpassza is van. Az idei szezonban már mindhárom bajnokin kezdő volt, egy gólpasszt is adott. Az Eb-n csak a törökök ellen nem játszott.

Sokat vártak a szakértők és a közvélemény is Alexander Torvundtól. A norvég és magyar felmenőkkel rendelkező csatár mindegyik találkozón pályára lépett az Eb-n, többnyire kezdőként, gólt Feröernek lőtt. A torna idején a Vasas játékosa volt, amelybe az MTK-tól érkezett, de ezután a Fehérvár játékosa lett, ahonnan Norvégiába vezetett az útja előbb az Ullern IF-be, majd a Stabaekbe, de 2020-ban hazatért a Mezőkövesdbe, ahol azonban Szeretőhöz hasonlóan partnerklubban játszik. Tavaly a Szentlőrincet, idén a Csákvárt erősíti így.

A legtöbben NB II-ig jutottak

A kezdőcsapat egyik legérdekesebb játékosa talán Majnovics Martin volt, ugyanis a soproni születésű játékos nagyon korán Ausztriába került, innen válogatták be. A Mattersburgban végigjárta a korosztályos csapatokat, megfordult a tartalékoknál, sőt a felnőttek között is bemutatkozott, majd a St. Pöltenbe igazolt, ahol öt osztrák bajnokin jutott szóhoz. Idén nyáron lejárt a szerződése, így ingyen került a ZTE-be. Csak az ötödik helyért zajló helyosztón nem lépett pályára túl sok sárga lappal összeszedett eltiltása miatt, egyébként alapembere volt a védelemnek.

Kapcsolódó
Utánpótlás-válogatott játékost igazolt a Zalaegerszeg
Ausztriában lejárt a szerződése, így ingyen igazlhatóvá vált.

A többi hátvédnek még nehezebben alakult a karrierje kezdete. Opavszky Balázs például csapatkapitánya volt az együttesnek Szoboszlai távollétében, a Feröer elleni meccset leszámítva végigjátszotta az egész Eb-t. Ennek dacára a Vasastól a Siófokra szerződött 2017-ben, majd csapat nélkül maradt és a paksi tartalékokkal edzett. Egy rövid budafoki kitérő után jelenleg a III. Kerület játékosa, összesen 34 mérkőzést játszott a másodosztályban.

Ross Parker – SNS GroupSNS Group via Getty Images Opavszky Balázs volt a csapatkapitány, ha Szoboszlai nem tudott pályára lépni.

A győri nevelésű Mocsi Attila az első meccsen nem játszott, utána viszont három találkozót is végigjátszott a tornán, az ötödik helyért zajló franciák elleni meccsen pedig kezdő volt. A teljesítményének hála Torvund mellett ő is Székesfehérvárra került. Innen viszont nem tudta beverekedni magát az első csapatba érdemben, egy Diósgyőr elleni bajnokit végigjátszott, ezen kívül egyetlen perce sincs az élvonalban. A Transfermarkt információi szerint húszezer eurót fizetett érte a Szombathelyi Haladás 2020-ban. Az NB II-ben 46 meccsen szerepelt, a Magyar Kupában négy meccsen játszott pályafutása során.

Kovács Krisztián az egyetlen játékos, aki az összes meccset végigjátszotta. A győri nevelésű jobbhátvéd soha nem hagyta el az ETO-t, jelenleg is a klub játékosa és már 131 mérkőzésen játszott a Győr színeiben a másodosztályban. Ásványi Balázsnak, aki csak Feröer ellen nem állt a kapuban, már nem sikerült ilyen jól az elmúlt pár éve. A kapus a szlovák másodosztályú Komarnóban védett fél évig, majd 2019-ben a Nyíregyházába, 2020-ban Szegedre igazolt. Légiósként 13 meccsen védett, a Szpariban hatszor, a szegedieknél viszont még csak egy alkalommal.

Ross Parker – SNS GroupSNS Group via Getty Images Majnovics Martin és Ásványi Balázs is nagy munkában volt a védelemben.

A kezdőcsapatból két játékost nem említettünk még. Csonka András a Fradi saját nevelésű középpályása, a csoportmérkőzéseket végigjátszotta, a törökök ellen félidőben lecserélte Szélesi Zoltán, a helyosztón pedig nem lépett pályára. Az FTC-ben kapott ugyan néha perceket, de inkább kölcsönjáték útján szerez értékes tapasztalatokat. Tavaly a Budafokot erősítette, idén újra NB I-es csapatnak adták kölcsön, ezúttal a Gyirmótnak.

A másik labdarúgó Bencze Márk, aki a csatár mögött játszott irányítóként az Eb alatt. Rengeteget volt pályán, a Feröer-szigetek elleni meccsen ugyan csak csereként állt be, de az összes többi mérkőzést végigjátszotta, a franciák elleni nyitómeccsen gólt is lőtt. A torna után a holland élvonalbeli Vitesse-hez került, ám két évvel később Siófokra igazolt. A Mezőkövesd szerződtette ugyan 2020-ban, de csak két meccsen jutott szóhoz és végül a Csákvárban kötött ki. Egyetlen élvonalbeli meccse mellett 24-szer játszott az NB II-ben.

A kiegészítő emberek közül Szendrei Norbert a legismertebb, ő a Budapest Honvéd utánpótlásából a felnőtt csapatba is beverekedte magát, a kispestieknél 49 tétmeccsen játszott. Idén nyáron a Mol Fehérvár FC vásárolta ki a szerződéséből, amelyben két bajnokin is becserélték már. Az Eb-n játszott csatárt és támadó középpályást is, A két franciák elleni meccsen jutott szóhoz, Skócia ellen pedig kezdőként játszott 50 percet.

Kapcsolódó
Magyar középpályással erősített a Fehérvár
A kispesti Szendrei Norbert a bajnoki bronzérmesnél folytatja.

Arday Dominik Feröer-szigetek ellen állt be csereként, a helyosztót pedig végigjátszotta. Akkor még Vasas-játékosként szerepelt a tornán, azóta a Ferencváros futballistája, de csak a tartalékoknál játszott, illetve Putnokon kölcsönben. Tímári Norman mindegyik meccsen pályára lépett, de Arday-nál kevesebb időt töltött játékkal, mert mindig az utolsó 10-20 percre állt be. A Puskás Akadémiát 2018-ban hagyta el, azóta volt a Kelen SC és a Tiszakécske játékosa is, az idei szezonban újra a Kelent erősíti. Az NB II-ben összesen 21 meccse van.

Oroszi István a csapat cserekapusaként egyedül a Feröer-szigetek ellen játszhatott, ezen viszont nem kapott gólt. Mostanáig a Ferencváros tartalékcsapatában és Soroksáron játszott, az idei nyáron viszont elhagyta a Fradit és a Budafok kapusa lett. A Soroksárban két NB II-es bajnokin védett.

A 2017-es U17-es válogatott Európa-bajnokságon elért eredménysora

Magyarország–Franciaország 3-2 (csoportmeccs)
Skócia–Magyarország 1-1 (csoportmeccs)
Feröer-szigetek–Magyarország 0-4 (csoportmeccs)
Magyaroszág–Törökország 0-1 (negyeddöntő)
Magyarország–Franciaország 0-1 (helyosztó az ötödik helyért)

Olvasói sztorik