Magyar foci

Waltner Róbert: Két gólt is elvettek tőlünk

mezokovesdzsory.hu/ Gál Péter
mezokovesdzsory.hu/ Gál Péter
A Zalaegerszeg vezetőedzője a szombati, összességében négy kiállítást, öt megadott és három VAR után meg nem adott gólt hozó meccs után érthető módon kiakadt a VAR-technológiára.

Szombat este az MTK hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Budapest Honvédot. A kék-fehérek edzője, Giovanni Costantino a mérkőzést követően úgy fogalmazott, nagyon türelmesen kellett játszania csapatának, figyelniük kellett arra, hogy lezárják a területeket, a honvédosok ne tudjanak mögéjük kerülni, ezért  időnként tudatosan átadták nekik a kezdeményezést.

Az első fordulóban többször is esélyt kínáltunk kontrára az ellenfélnek, most ezt szerettük volna kiküszöbölni, ezért játszottunk most mást. Jól működött az elképzelésünk, hiszen voltak kontráink, az első félidőben talán növelhettük is volna még az előnyünket. Hátul viszont szervezettek voltunk, taktikusan játszottunk, érzésem szerint megérdemelten nyertünk. A Honvéd kerete nagyon erős, hiába kezdtek rosszul, de a dobogóra is esélyesek lehetnek, ezért van nagy értéke ennek a három pontnak

– értékelt Costantino.

Az első két meccsén betliző, 1-5-ös gólkülönbséggel és nulla ponttal álló Budapest Honvéd edzője szerint csapata jól kezdte a mérkőzést, hiszen – alighanem az MTK tudatos taktikájának köszönhetően többet birtokolták a labdát.

Talán először voltak a kapunknál, amikor megkaptuk a gólt. Végig uraltuk az első félidőt, a gond az volt, hogy bár bejuttattuk olyan helyekre a labdát, ahová terveztük, de a kapura lövések, a befejezések hiányoztak. A támadóharmadban nem voltunk elég hatékonyak, addig nagyon jól felépítettük a támadásainkat. Amíg tizenegyen voltunk a pályán, az MTK-nak alig volt helyzete, tehát a védekezés is jól működött. Legfeljebb kontrákból támadtak a mi hibáink után. Azt gondolom, egy döntetlent megérdemeltünk volna. Két mérkőzés után nulla ponttal állunk, érthető a szurkolók elégedetlensége. Az előző idény sem úgy sikerült, ahogy várták. Aki elviseli a tapsot, annak a füttyöt is el kell viselnie. Mi kerültünk ilyen helyzetbe, nekünk kell belőle kimászni

– értékelt Horváth Ferenc, a Honvéd vezetőedzője.

A délutáni Mezőkövesd-Zalaegerszeg, végül 3-2-es hazai győzelemmel záródó meccsen volt minden, mint a vursliban: összesen négy kiállítás, öt megadott és három VAR után meg nem adott gól. Nem csoda, ha a vendégek edzője kifakadt a VAR-ra.

Kapcsolódó

Waltner Róbert szerint azért fájdalmas a vereség, mert akár alakulhatott volna ez a mérkőzés fordítva is.

Helyenként jobban játszottunk, mint a Kövesd, nyomás alá is helyeztük a hazai csapatot, de a mai mérkőzésen szerencsésebbek voltak mint mi. A VAR-technológiával nem vagyok elégedett, két gólt is elvett tőlünk, ráadásul Babatinak volt egy 11-es gyanús szituációja, amit nem vizsgáltak meg.  Mindent megtettünk a mérkőzés során, a félidőben is azt kértem a játékosoktól, hogy próbáljuk megfordítani a mérkőzést. Sikerült is visszajönnünk a meccsbe, de a Mezőkövesd szerencsésebb volt ma. Az, hogy végül vereség lett a vége köszönhetjük magunknak is, hisz a második piros lap miatt senkit nem okolhatunk, csak magunkat. Ezzel együtt természetesen gratulálok nekik a győzelemhez

– értékelt Walner.

Pintér Attila a hazaiak vezetőedzője érthetően boldogabban fogalmazott a második, a Paks ellenihez gólok eloszlása tekintetében kisértetiesen haosnlító 3-2-re megnyert mérkőzést követően.

Fordulatos mérkőzést játszottunk, ahol 1-0-nál és 2-0-nál is meg voltak a lehetőségeink a meccs lezárására, de ezt nem sikerült megtennünk. Szünetben azt kértem a játékosoktól, hogy ne aludjunk bele a mérkőzésbe, ugyanakkor azt gondolom, hogy a második félidőben előbb kellett volna cserélnem, pont olyan időszakban kaptuk a gólokat, amikor változtatni szerettem volna. Úgy gondolom, hogy a kiállítás után jól reagáltunk, hiszen rögtön sikerült egy piros lapot kiharcolnunk, majd Besirovic szép góllal eldöntötte a meccset, mely után szintén lőhettünk volna még gólt, de nem vagyok elégedetlen

– fogalmazott Pintér a klubhonlapon.

Olvasói sztorik