Magyar foci

Az Újpest kikapott, Michael Oenning mégis büszke csapatára

MTI/Szigetváry Zsolt
MTI/Szigetváry Zsolt

Két ellentétes félidőt játszva, az elsőt 1-0-ra megnyerve, a másodikat 2-0-ra elvesztve, csütörtök este végül 2-1-es vereséget szenvedett hazai pályán az Újpest FC a Konferencia Liga 3. fordulójában a svájci FC Basel ellen.

Mindenki azt mondta a találkozó előtt, hogy könnyű meccsünk lesz, ehhez képest én arra számítottam, hogy az Újpest erősen kezdi majd a meccset. Igazam lett. Sok hibát vétettünk az első 45 percben, főleg a támadásból védekezésbe való átmenetben. A szünetben megnyugtattam a csapatot, felhívtam a figyelmet a hibákra, így a második félidőre szerencsére feljavultunk. Az Újpestet nyomás alá helyeztük, több hibára késztettük őket. Összességében megérdemelten nyertünk

– értékelt a találkozó után az FC Basel trénere, Patrick Rahmen.

Az Újpest vezetőedzője, Michael Oenning szerint az eredmény a fontos, ezért vereség után természetesen a játékosok szomorúan ültek az öltözőben.

Nem érzem magam csalódottnak, büszke lehetek a csapatomra, mert példaértékűen álltak bele ebbe a mérkőzésbe. Szerintem mindenkit meglepett, senki nem számított arra, hogy az Újpest ilyen vehemenciával megy neki jóval magasabban jegyzett ellenfelünknek. Talán a tanulság az, hogy ennyi helyzetet kialakítva hamarabb kellett volna vezetnünk. Tovább nehezítette a helyzete, hogy Thalo eleve gerincproblémákkal küzdött, most pedig a combja sérült meg. A csapat ennek ellenére megfelelő tartással állt, és miután sikerült a Baselnek egyenlítenia, azután is maradt tartása a csapatnak. Úgyhogy mindenki büszke lehet magára. Mi pedig arra, hogy egy magyar csapat egy ilyen gárda ellen is ilyen szépen tudott játszani. Ez mindenki számára remek tapasztalat volt, miközben a Basel is érezhette, hogy kemény ellenféllel állnak szemben

– értékelt az Újpest edzője.

Konferencia Liga, selejtező, 3. forduló, 1. mérkőzés

Újpest FC – FC Basel 1-2 (1-0)
Szusza Ferenc Stadion, 2367 néző
v.: Brisard (francia)
Újpest: Banai – Kastrati, Kutrumpisz, Diaby – Pauljevic (Simon, 79.), Csongvai (Jevtoszki, 90.), Onovo, Mitrovic, Antonov – Croizet (Katona, 79.), Tallo (Mucsányi, 35.)
Basel: Lindner – Lang (S. Lopez, 68), Comert, Frei, Pelmard – Quintilla, Kasami (Males, 39.) – Zhegrova (Millar, a szünetben), Palacios (T. Xhaka, 89.), Stocker (Esposito, 69.) – Cabral
gól: Croizet (40.), illetve Cabral (55.), Males (74.)

 

További eredmények
Slask Wroclaw (lengyel) – Hapoel Beer-Seva (izraeli) 2-1 (2-1)
A hazaiaknál Tamás Márk végigjátszotta a meccset.

 

CSZKA Szófia (bolgár) – NK Osijek (horvát) 4-2 (3-1)
A vendégeknél Kleinheisler László kezdő volt, és az 59. percben cserélték le.

 

FK Szocsi (orosz) – Partizan Beograd (szerb) 1-1 (0-0)
A vendégeknél Holender Filip a 74. percben lépett pályára.

 

FK Cukaricki (szerb) – Hammarby IF (svéd) 3-1 (2-1)
KAA Gent (belga) – FK Rigas FS (lett) 2-2 (0-2)
FC Luzern (svájci) – Feyenoord (holland) 0-3 (0-2)
Hibernian FC (skót) – HNK Rijeka (horvát) 1-1 (0-0)
The New Saints (walesi) – Viktoria Plzen (cseh) 4-2 (2-0)
Breidablik (izlandi) – Aberdeen FC (skót) 2-3 (2-2)
Shamrock Rovers (ír) – KF Teuta Durrës (albán) 1-0 (0-0)
Raków Czestochowa (lengyel) – Rubin Kazany (orosz) 0-0
AEL Limasszol (ciprusi) – Qarabag FK (azeri) 1-1 (0-0)
Trabzonspor (török) – Molde FK (norvég) 3-3 (1-1)
Pacos Ferreira (portugál) – Larne FC (északír) 4-0 (1-0)
Kolosz Kovalivka (ukrán) – Sahtyor Karagandi FK (kazah) 0-0
FK Prishtina (koszovói) – Bodö/Glimt (norvég) 2-1 (1-1)
Spartak Trnava (szlovák) – Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 0-0
IF Elfsborg (svéd) – Velez Mostar (bosnyák) 1-1 (1-1)
Dinamo Batumi (grúz) – Sivasspor (török) 1-2 (0-0)
KF Laci (albán) – RSC Anderlecht (belga) 0-3 (0-2)
Maccabi Haifa (izraeli) – HB Tórshavn (feröeri) 7-2 (3-1)
Riga FC (lett) – Hibernians FC (máltai) 0-1 (0-0)
Rosenborg BK (norvég) – NK Domzale (szlovén) 6-1 (4-1)
SBV Vitesse (holland) – Dundalk FC (északír) 2-2 (1-0)
FK Vojvodina (szerb) – Linzer ASK (osztrák) 0-1 (0-0)
Kuopio PS (finn) – FC Asztana (kazah) 1-1 (0-0)
Lokomotiv Plovdiv (bolgár) – FC Köbenhavn (dán) 1-1 (0-0)
FK Tobol (kazah) – MSK Zilina (szlovák) 0-1 (0-1)

Olvasói sztorik