A MOL Fehérvár FC 1-1-es döntetlent játszott a Konferencia Liga első selejtezőkörében az örmény Ararat Jerevánnal.
Az Európa-bajnokságon szerepelt öt játékosa nélkül, de két nyári igazolásával a kezdőben állt fel a Fehérvár. A hazaiak nem estek neki ellenfelüknek, viszont jóval kezdeményezőbbek voltak, ami az első félidő közepétől már helyzetekben is megmutatkozott. A Jereván elsősorban a védekezéssel volt elfoglalva, de Kone révén néhányszor veszélyeztette a hazai kaput.
A fordulást követően a Fehérvár játéka visszaesett, ezért kiegyenlítettebbé vált a meccs. A hármas csere felpörgette a hazaiakat, ám minden lehetőségüket elpuskázták.
A visszavágót egy hét múlva rendezik Örményországban. A párharc továbbjutója az észt Paidével vagy a lengyel Slask Wroclawval játszik majd a második körben. Az első meccsen a lengyelek idegenben, Tamás Márk 89. percben szerzett góljának köszönhetően győztek 2-1-re.