Magyar foci

Kuttornak kell visszajuttatnia a Vasast az NB I-be

Vasasfc.hu
Vasasfc.hu

Nem sikerült a feljutás a Vasasnak, amely így a következő idényt is az NB II-ben tölti majd. A klubnál elköszöntek Schindler Szabolcs vezetőedzőtől, valamint a komplett edzői stábtól, és most kiderült, hogy Kuttor Attila kapta a feladatot, hogy visszavezesse a csapatot az élvonalba.

A játékosként 19-szeres válogatott Kuttor edzőként a Haladást, majd a Mezőkövesdet irányította, utóbbi csapattal negyedik lett az NB I-ben és kupadöntőt játszhatott 2020-ban.

A pályafutásom során kizárólag Magyarországon játszottam, tulajdonképpen az egész karrieremet magyar közegben éltem le, a felnőtt vonal előtt hét évet dolgoztam utánpótlásban, ezért ha számomra igazán testhezálló egy feladat, akkor az a Vasas jelene, főleg olyan tulajdonosi háttérrel, akik mindezt lehetővé teszik. Ha lehet így fogalmazni, ennél jobbat egy edző nem is kívánhatna

– nyilatkozta Kuttor, aki 1+1 éves szerződőst kötött a Vasassal.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik