Szirtesi László/ Getty Images
Magyar foci sport

Megúszta a kétmilliós bírságot és a kizárást az Újpest

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) az Újpest FC-nek adott igazat Souleymane Diarra átigazolásának ügyében.

A lila-fehéreket a marokkói Wydad AC perelte, mert úgy érezték, jogellenesen igazolt a középpályás a budapesti csapatba. A klub honlapjának beszámolója szerint az afrikai együttes hónapokig nem adott fizetést Diarrának, aki így szerződésszegésre hivatkozva elhagyta a Wydadot. A Wydad AC arra kérte a CAS-t, hogy

  • az Újpest FC kapjon kétmillió eurós bírságot,
  • tiltsák el a magyar csapatot a nemzetközi bajnokságoktól,
  • és az átigazolásból zárják ki a klubot, valamint a játékost is.

Az eljárást az Újpest FC megnyerte első körben, majd második körben is és mivel a CAS elutasította a marokkóiak fellebbezését, sőt a perköltségek megfizetésére kötelezte a Wydad AC-t.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.