Farkas Norbert / 24.hu
Magyar foci sport

Kanta József: Imádtam, amikor hangosan szidott minket a Fradi- meg az Újpest-tábor

312 NB I-es bajnokin szerepelt az MTK-ban Kanta József, akinek a neve összeforrt a klubbal, hiszen egész felnőttpályafutása során a kék-fehéreket szolgálta. A pengés, remek rúgótechnikával megáldott irányító mindössze háromszor szerepelt a magyar válogatottban, de tudja, mik voltak azok a hiányosságai, amelyek miatt nem kapott több lehetőséget. Szerinte a Fradi és a válogatott mostani sikerei igazolják, hogy érdemes pénzt tolni a magyar futballba, de azt nonszensznek tartja, hogy az Újpest csupa külföldivel állt fel a kupadöntőre. Interjú a 37 évesen visszavonult MTK-ikonnal.

Az utolsó NB I-es meccse után, gyanítom, rengeteg üzenetet kapott. Melyik volt ezek közül a legmeglepőbb, ami olyan helyről jött, amire nem számított?

A legmeglepőbb egy levél volt, amelyet a Ferencvárostól kaptam. Először nem is tudtam hova tenni a dolgot. A levélben az állt, hogy így fejezik ki az irántam érzett tiszteletüket, és megemlítették azt is benne, hányszor léptem pályára a Fradi ellen, és hány gólt szereztem az egymás elleni meccseken. Ezúton is nagyon köszönöm nekik, igazán jólesett. Le is fotóztam, elküldtem a családomnak, mindenki el volt ájulva, hogy ilyen is van a mai labdarúgásban. Egyébként iszonyatosan sok üzenetet kaptam, még az is előfordulhat, hogy valakinek esetleg nem válaszoltam, igyekszem bepótolni.

Hatalmas szeretetáradat ért a napokban, és az a típusú ember vagyok, aki kicsit már várja, hogy vége legyen a felhajtásnak, bár tagadhatatlanul élvezem is egy részét, mert hihetetlenül jó visszajelzés számomra a körülöttem lévő emberektől.

MTK-játékosként a Fradi elleni találkozó számított az év meccsének?

Igen, talán ki lehet jelenteni, hogy a legtöbb csapatnak itthon a Fradi a legnagyobb ellenfél, a legnagyobb kihívás. Anélkül, hogy bárkit is megbántanék vagy degradálnék: más készülni a Fradi, és más a Kisvárda ellen. Nem véletlenül ragadt rá az örökrangadó jelző a Fradi-MTK párharcra, jó kis derbiket játszottunk ellenük, az biztos!

Farkas Norbert / 24.hu

Amikor ajkai kissrácként az NB I-es összefoglalókat nézte, volt olyan csapat, amivel szimpatizált? Kik voltak azok a játékosok, akiknek kedvelte a stílusát, figyelte a mozdulatait?

Nagyon sok jó futballista volt akkoriban, mostani fejjel belegondolva minden csapatban voltak nagyon karakteres játékosok. Újpesten Véber Gyuri hasonló stílust képviselt, nagyon tetszett a játéka. Aztán mondhatom Illés Bélát, akivel a pályafutásom elején volt szerencsém együtt játszani. Ő egy zseni volt, sokkal nagyobb karriert is befuthatott volna a tudása alapján. Akkor még szó sem volt arról, hogy a forduló minden meccsét közvetítik, örültünk, ha egyet megnézhettünk, engem pedig megfogott a mérkőzések hangulata, akkoriban talán több néző is volt a stadionokban.

Az akadémiákkal kapcsolatban sokszor megy a vita arról, használ-e a 14–18 éves fiataloknak, ha össze vannak zárva folyamatosan. Ön az agárdi Sándor Károly Akadémia növendéke volt, hogy érzi, a javára vált a bentlakásos rendszer, és az, hogy ugyanazok voltak a társai az iskolában, akikkel aztán a pályán is együtt szerepelt?

Három évet töltöttem az akadémián, úgymond bezárva, persze volt azért némi szabadság is, miután leérettségiztünk. Nekem a futball szempontjából iszonyú sokat adott az akadémia, mivel az órák úgy voltak beosztva, hogy délelőtt és délután is belefért mellettük egy-egy edzés, de sokszor még a szabad délutánokon is kimentünk a kis dühöngőbe játszani, mert imádtunk futballozni. Nem véletlen, hogy az akadémiáról sok olyan játékos került ki, akik aztán rengeteg meccsen léptek pályára az NB I-ben, és a 2008-as bajnokcsapatunk gerincét is az akadémisták adták – persze a sikerben elévülhetetlen érdemei voltak az olyan rutinos társaknak, mint a kapus Végh Zoli.

2004-ben a Sopron elleni bajnokin mutatkozott be az NB I-ben, és egyből gólt szerzett, szabadrúgásból talált be. A meccsről szóló tudósítás megemlíti, hogy Füzi Ákos és Halmai Gábor volt kijelölve a szabadrúgásokhoz. Azt tudni lehet önről, hogy sokat gyakorolta a szabadrúgásokat, de ez hogy nézett ki? Az újonc odament, és mondta, hogy ezt most elrúgnám, aztán lazán becsavarta?

Az edzőnk, Garami József nagyon odafigyelt a pontrúgásokra, úgyhogy tényleg sokat gyakoroltam, és a többiek is láthatták a felkészülés alatt, hogy elég jó hatékonysággal sikerült belőnöm a szabadrúgásokat. Persze ettől még az első meccsemen nem vettem volna a bátorságot, hogy a hónom alá kapom a labdát, hogy ez a szabadrúgás az enyém, előbb megkérdeztem, hogy elrúghatom-e? A válasz igen volt, és az is hozzátartozik a történethez, hogy Ákosnak jó balosa volt, de ő sem volt az a kimondott szabadrúgás-specialista, úgyhogy szerencsém is volt, hogy nem volt előttem senki a rangsorban.

A szabadrúgásoknál hány százalékot tesz ki a technika és a gyakorlás, és mennyit számít a mentális tényező? Ha az ember eleget gyakorolja edzésen, akkor a 89. percben, 130-as pulzussal is ugyanúgy áll oda, mintha a második számú kapusnak lőne a hátsó füvesen?

Mindig arra figyeltem, hogy a begyakorolt mozdulatsort vigyem végig, a megfelelő szögből fussak neki a labdának, és ott találjam el, ahol kell. Szerencsére nagyon jól ment az edzéseken, és a pályafutásom során rengeteg szabadrúgásgólt lőttem, pontosan ezért, mert megvolt a begyakorolt séma. A meccsen sem izgultam túl, csak arra fókuszáltam, hogy itt a lehetőség és kell a gól.

Emlékszik még arra, hogy a futballal keresett első fizetéséből mit vett?

Hú, ez még az akadémia előtti időben történt, amikor még az MTK Csömöri úti sporttelepén voltak az edzéseink. A Brüll Alfréd Alapítvány révén kaptam némi támogatást, ami nagyjából 40 ezer forintot tett ki, és egyből adtam is haza a szüleimnek, hogy a vonatjegy, a kollégium, az étkezés finanszírozva legyen.

És az első profi szerződése után? Félre ne értse, nem szeretnék a zsebében turkálni, inkább csak arra lennék kíváncsi, miként élte meg, hogy a foci révén az átlagnál jobb fizetéssel bír?

Soha nem voltam az a típus, aki szórja a pénzt. Persze vettem magamnak egy jó autót, de azt sem az elején, hanem idővel, amikor úgy gondoltam, most megtehetem, hogy legyen egy álomautóm, de azóta már az sincs meg. Jó pénzt kerestem, és amire szükségem volt, azt meg tudtam venni, de nem vagyok egy óriási költekező.

Farkas Norbert / 24.hu

2006 májusában 50 perc alatt mesterhármast szerzett a Győr elleni 5-2-es győzelem alkalmával, és a meccsről szóló tudósításban a Nemzeti Sport azt írta, a Roma megfigyelői az MTK fiataljai miatt érkeztek a meccsre, és kifejezetten tetszett nekik, amit látták. Ebből eljutott valami önhöz, hogy a kedvenc külföldi csapatának megfigyelői jegyzetelnek a lelátón?

Emlékszem erre a cikkre, még fel is kaptam a fejem, és mondtam magamban, hogy hátha, aztán nyilván nem lett belőle semmi. A klubnak az volt a filozófiája, hogy megpróbálta a fiatal játékosait eladni, sokan el is jutottak külföldi csapatokhoz, mások viszont maradtak a magyar bajnokságban, köztük én is. Ez van, így alakult.

A Győr elleni tripla után a Nemzeti Sport gyakorlatilag a válogatottba követelte, mire azt felelte: „Fiatal és türelmes vagyok, ráérek még”. Végül összesen háromszor szerepelt a válogatottban: 2007-ben Várhidi Péternél egy ciprusi tornán játszott két meccset, 2013-ban pedig Egervári Sándornál a Kuvait elleni barátságos találkozón jutott szóhoz. Vagyis mondhatjuk, hogy éles körülmények között egyszer sem kapta meg a lehetőséget a válogatottban.

Viccesen én is szoktam mondani, hogy talán senki nem emlékszik arra, hogyan játszottam a válogatottban. Esetleg a Kuvait elleni meccsről maradhatott meg valami a szurkolóknak, ami egy szezon végi győri mérkőzés volt, ahol 1-0-ra nyertünk. Nehéz erre okosat mondani, szerettem volna többször játszani a válogatottban, de valamilyen oknál fogva nem számítottak rám.

Nem haragszom én ezért senkire, isten őrizz, minden edzőnek megvan a saját elképzelése. A válogatott általában fizikálisabb csapat volt, én pedig az MTK-féle játszós focit képviseltem, úgyhogy arra tudok gondolni, hogy a kapitányok úgy érezték, a játékom nem illik a válogatott stílusához.

2013-ban megkérdezték öntől egy interjúban, tudja-e, hogy az önről egyébként dicshimnuszokat zengő Egervári miért nem hívja meg. Az volt a válasza: „Fizikális problémák. Lassúság.” Ezt konkrétan ki is mondták, vagy csak a válogatottba meghívott játékosok alapján következtette ki, hogy miért ők, és miért nem Kanta József?

Ismerem magam, 171 centi vagyok, és sosem voltam villámléptű, mindig a technikai képzettségemmel, a rúgótechnikámmal és a passzaimmal emelkedtem ki a mezőnyből. A fizikális mutatókban sajnos nem voltam jó soha, úgyhogy el kell fogadnom ezeket a kritikákat, észrevételeket.

Van olyan, hogy néz az ember otthon egy válogatott meccset, és azt mondja, a fenébe, ezt a 25 méteres szabadrúgást úgy becsavarnám, ha ott lehetnék?

Átfut az ember agyán, persze. De az gyakrabban fordult elő, hogy néztünk egy meccset, és a feleségem megjegyezte, hogy na, ha most te állnál a labda mögött, biztos gól lenne ebből a szabadrúgásból.

Koszticsák Szilárd / MTI A szombathelyi Rácz Barnabás (b) és Kanta József, az MTK játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójában játszott MTK Budapest-Swietelsky Haladás mérkőzésen Dunaújvárosban 2016. augusztus 7-én.

A 2007–2008-as idény nem indult ideálisan, az UEFA-kupában kiestek az örmény Mika Jereván ellen, a Magyar Kupában pedig a Putnok ellen búcsúztak. Aztán a szezon végén mégis aranyérmes lett az MTK, amely két ponttal előzte meg a Debrecent. Miben voltak jobbak a Lokinál, akkor ért be az akadémista garnitúra?

Ez volt a negyedik évünk az NB I-ben, és az első három szezonban is ott voltunk a dobogó közelében, 2005-ben harmadikok, 2006-ban negyedikek, 2007-ben pedig másodikok lettünk. A 2006–2007-es szezonban a 21. forduló után még az első helyen álltunk, de a tavasz nem sikerült jól, sajnos a klasszikus, azóta már elhíresült tavaszi MTK voltunk, nagyon sok pontot elszórtunk, és a Debrecen végül elénk került. Nem volt még meg a rutinunk, és hiányzott belőlünk valami, hogy be tudjuk húzni a bajnokságot. A bajnoki cím évében is beragadtunk kicsit a tavaszi rajton, kikaptunk 1-0-ra Fehérváron, majd döntetlent játszottunk otthon a Pakssal, de Újpesten nyerni tudtunk 3-1-re. Aztán jött hozzánk a Diósgyőr, és csak 1-1 lett a vége, két pontot veszni hagytunk, úgyhogy Debrecenbe úgy utaztunk, hogy a Loki nagyon feljött ránk, de a rangadón ismét jól teljesítettünk, 2-0-ra nyertünk, az pedig megnyugtatta a csapatot.

Ez az akadémistákra épülő garnitúra folyamatosan ott volt a dobogón vagy a környékén, de akár évekre kibérelhette volna az első helyet. Mi lehet az oka, hogy csak egy bajnoki cím jött össze, nem pedig három-négy?

Fokozatosan átalakult a csapat, sokan elmentek, és jött az új generáció, az átállás pedig nem volt zökkenőmentes, a 2010–2011-es idényben ki is estünk. Aztán az NB II-t megnyertük, a feljutás utáni első évben pedig úgy lettünk negyedikek, hogy egy ponttal előzött meg minket a bronzérmes Honvéd, vagyis fokozatosan lépdeltünk előre, ami egy természetes folyamatnak mondható, ha a keret szinte teljesen átalakul. Nekünk annyiban volt nagy előnyünk, hogy rengeteget játszottunk együtt, és gördülékenyen tudtunk beilleszkedni az idősebb játékosok közé, és az a későbbiekben is kiderült, hogy a rendszer működőképes, csak az volt fontos lecke, hogy nem szabad egyszerre drasztikus változtatásokat végrehajtani a keretben.

Klasszikus sztereotípia volt a magyar fociban, hogy az idősebb játékosok hajlamosak odaszólni a fiataloknak, hogy kicsi, lassíts, nem kell úgy pörögni. Amikor felkerült az első csapathoz, gyanítom, Illés vagy Halmai nem nézett csúnyán önökre, ha az ifjoncok élre álltak a futásban, vagy odatették magukat az egymás elleni játékban.

Sosem felejtem el, amikor felkerültünk, a nyári alapozás során az egyik futásnál mi már alig kaptunk levegőt, közben a Halmaiék Daniel Rednickel úgy mentek el mellettünk, hogy csak néztünk. Ők hozzá voltak szokva egy bizonyos ritmushoz, amit nekünk is fel kellett vennünk.

Elismerem, utólag nem hangzik jól, hogy egy fiatalt simán lehagy a rutinos játékos, de ez inkább Halmai hozzáállásáról mond el sokat, nagyon felnézek a Gabira. Szóval még véletlenül sem az volt, hogy ők lassítottak minket, hanem húztak magukkal.

2008 nyarán a bajnoki cím után azt nyilatkozta: „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretném magam kipróbálni egy elismert bajnokságban. Fájó szívvel hagynám el a többieket, azonban a labdarúgók életében elérkezik a pillanat, amikor feltétlenül váltani kell”. Majd pár nappal később kiderült, elszakadt a keresztszalag a térdében, műtét, és hosszú rehabilitáció következik. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy egy ilyen tortúra mennyire felőrli az embert, ön hogy barátkozott meg a gyógytornával és a futballmentes időszak nehézségeivel?

Voltak gondok. Akkoriban egyedül éltem, autóba nem tudtam ülni, mert mankóztam, úgyhogy mentem ki a metróhoz, és irány a Sportkórház. Az elején nagyon magam alatt voltam, mert egész nyáron a Roberto Carlos-féle Fenerbahce elleni BL-selejtezőről beszéltünk, álmodoztunk róla, hogy majd elkapjuk őket, persze semmi esélyünk nem volt, kettős vereséggel kiejtettek minket, de alighanem sok, nálunk erősebb csapat is ugyanígy járt volna. Úgyhogy eleinte nem is a külföldre igazolás foglalkoztatott, hanem az, hogy elúszott a nagy álmom, hogy BL-meccsen játszhassak. Egyébként azt gondolom magamról, hogy mindig nagyon erős voltam fejben, épp ezért azt mondtam magamnak, pocsék érzés nézni, hogy idegenben több tízezer ember előtt játszanak a srácok, de tovább kell lépni, koncentráljunk a rehabilitációra.

2009 tavaszán visszatért, lőtte a gólokat, majd pár meccs után ismét megsérült, a nyáron pedig újabb térdműtét következett. Ez sem roppantotta meg, hogy kezdhette az egészet elölről? Vagy segített, hogy tudta, mi vár önre?

Hú, az nagyon nehéz két év volt. Műtét, felépültem, játszottam pár meccset, aztán gondjaim voltak a porccal, kétszer is műtöttek, megint újrakezdtem, de valami még mindig nem stimmelt. Elmentem egy kivizsgálásra, ahol kiderült, hogy a keresztszalagom nem elég erős, ez okozta a porcproblémákat is, és ismét kés alá kell feküdnöm. Akkor azzal nyugtattam magam, hogy legalább megcsinálják tutira, és akkor végre magam mögött tudhatom ezt a rémálommal felérő időszakot. Nem is kapkodtam el a visszatérést, fokozatosan építettem fel magam.

Akkor volt a legközelebb ahhoz, hogy kipróbálja magát külföldön?

Abszolút. Megnyertük a bajnokságot, az Év játékosa lettem, mentünk a BL-be, ilyenkor arra számít az ember, hogy meg tudja mutatni magát. De a sérülés közbeszólt.

Farkas Norbert / 24.hu

Sokszor nehéz kiigazodni az átigazolási pletykákon, a sajtó bedob csapatneveket, aztán kiderül, hogy semmi valóságalapja nincs, csak a háttérben ment a kavarás, hogy kicsit közszájon forogjon egy-egy piacképesebb focista neve. Ön hallott bármilyen külföldi csapat konkrét érdeklődéséről?

Nem, soha. De nem is akartam én ezekről tudni, mondtam is, hogy nekem majd akkor szóljanak, ha tényleg jött egy ajánlat, és már ott tart a dolog, hogy döntenem kell. De nem szóltak egyszer sem.

És az itthoni riválisok? Mindenki elfogadta, hogy végtelenül hűséges az MTK-hoz, és egy klub sem próbálta megkísérteni egy ütősebb ajánlattal?

Nem nagyon voltak ilyenek. Pletykákat hallottam persze, egy időben az volt a sláger, hogy a Fradi nagyon akar, de ebből semmit nem tapasztaltam. Az Újpestet is emlegették, de onnan sem hívtak fel, úgyhogy sok realitása nem lehetett.

Egy MTK-s ismerősöm percekig sorolta, miért tartja önt legalább akkor királynak, mint Illés Bélát, majd a végén hozzátette, azért van egy kis hiányérzete önnel kapcsolatban, mert néha úgy érezte, belekényelmesedett abba, hogy a klubnál mindenki imádja, hogy a csapatban bérelt helye van, és azért nem váltott, mert tartott a kihívástól, hogy máshol is képes lenne-e ennyire meghatározó lenni. Van ebben igazság?

Nem féltem a kihívásoktól soha. Amikor 2017-ben kiestünk, és Feczkó Tamás lett az edző, borzalmas állapotban voltam, mind fizikálisan, mind mentálisan, mert nagyon megviselt, hogy lecsúsztunk az NB II-be. Tamásnak jeleztem is az első beszélgetésen, hogy padlón vagyok, ami aztán a fizikai teszten ki is derült, de azt is mondtam neki, hogy megcsinálok mindent, amit mondtok, plusz munkát is beleteszek, mert össze akarom kapni magam, újra a topon akarok lenni. Életem legkeményebb edzéseit nyomtam le akkor a felkészülés során, de sikerült elérnem a célom, mert jól ment a játék.

A 2004-es első bajnokiján a bátyja, Szabolcs is kezdő volt az MTK-ban. Megnyugtató érzés az egy újoncnak, hogy balra néz, és ott a tesó, akivel gyerekkora óta folyton focizott, vagy erre nem lehet figyelni meccs közben?

Felejthetetlen élmény, az biztos. Minden gondolatát ismertem, és nekem fontos volt, hogy ott volt mellettem az első meccsemen.

Egy idényt töltöttek közösen az MTK-ban az NB I-ben, majd ő eligazolt Nyíregyházára, és játszott később a Siófokban és Ajkán is. Szabolcs miért nem tudott megragadni az MTK-ban?

Jó futballista volt, de sok hasonló képességű játékos szerepelt akkoriban a csapatban. A bal oldalon Pollák Zoli volt a védő, aki nagyon megbízható teljesítményt nyújtott, előtte pedig Füzi Ákos a szélső középpályás, aki a rutinjával kiemelkedett közülünk. Őt nemcsak a Szabinak, másnak is nehéz volt kiszorítani. Végül a testvérem úgy döntött, hogy a több játéklehetőség miatt inkább vált, és így került Nyíregyházára.

Mesélte, hogy milyen volt fiatalként bekerülni Halmaiék közé. Milyen volt megélni, mikor jöttek az újak, és már Kanta József lett a rutinos játékos? Kellett bármit állítani az agyán, amikor már az ön vállát nyomta a csapatkapitány felelőssége?

Szerintem ugyanaz a játékos voltam. Az már fiatalon is kiderült, hogy a pályán vezéralkat vagyok, aki folyton beszél, és szerencsére hallgatnak rá a többiek. Nem változtam, maximum a szervezési feladatból lett több. De az utolsó egy-két idényben is, amikor kevesebbet játszottam, arra igyekeztem nagyon odafigyelni, hogy ugyanolyan intenzitással végezzek minden gyakorlatot az edzéseken, mert ha már azt tűztem ki magam elé, hogy segítek a fiataloknak, akkor nem csalhatom el a bemelegítést. Igenis azt kell látniuk, hogy 37 évesen is minden edzéshez ugyanúgy állok hozzá.

Egy szürke kisegeret nem fognak bántani a szurkolók, azt veszik a szájukra, akitől félnek, hangzik Torghelle Sándor megállapítása. Ön nem volt soha olyan megosztó, mint Torghelle, de azért kijutott önnek is az ellenfél drukkereinek fröcsögéséből?

Ó, persze. Olyan nem volt, hogy kórusban szidtak név szerint, de azért Újpesten vagy a Fradinál nem volt egyszerű kimenni szögletet rúgni, repült ott minden. Furán hangzik, de imádtam, amikor a Fradi- vagy az Újpest-tábor hangosan és folyamatosan szidott minket, mert az azt jelentette, hogy valamit jól csinálunk a pályán, ők meg érzik, hogy gáz van.

Farkas Norbert / 24.hu

Garami József sokáig volt az edzője, és azt mondta róla, amikor már rutinosabb játékosnak számított, akkor jött rá, hogy Garami miért úgy bánt önökkel fiatalon, ahogy. Ez mit jelent? Volt neki egy smirglis oldala, amit a közvélemény annyira nem ismert?

Volt ám. Apróságokra gondoltam, olyanokra, hogy amikor felkerültem a felnőttbe, úgy éreztem, jól ment a játék az edzőmeccsen, de ő nem a pozitívumokat emelte ki, hanem megjegyezte, hogy sokkal több futást várok tőled, sokkal többet kell a labdát kérned, vagyis azokat a dolgokat fogta meg, amivel úgy érezte, előrevisz.

A mostani MTK-ban lát olyan játékost, aki hasonló stílusban futballozik, mint ön?

A Mezei Szabit mondanám, mert azt látom, hogy ha olyan pozícióban van a pályán, hogy megkaphatja a labdát, akkor oda is passzolják neki. A társak annyira bíznak benne, és annyira meghatározó a támadójáték szempontjából, hogy egyből őt keresik, mert tudják, hogy nála jó helyen van a labda. Velem is így volt.

Volt egy ilyen reflex, hogyha szorult helyzetben volt a csapat, akkor a többiek önt keresték, mondván, majd a Kanta Józsi megoldja?

Volt, hogy éreztem ilyet, igen, hogy ha nem mennek jól a dolgok, akkor a többiek azt gondolják, ha valaki, majd én kitalálok valamit. Egy ilyen szituáció kimenetele nagyon sok mindentől függ, előfordult, hogy sikerrel jártam, de azért volt egy ellenfél is a pályán, amely számíthatott arra, hogy a társaim tőlem várják a megoldást. De ezt sosem éreztem nyomásnak, inkább elismerésnek vettem, és büszkeséggel töltött el, hogy a társak bennem bíznak.

Húsz év alatt nagyon sokat változott a futball, ma már nagyon kevés csapat használ irányítókat, és sokkal nagyobb szerephez jutottak az univerzális játékosok. Luxus ma már egy olyan pengés játékos, aki tud adni félidőnként három-négy kulcspasszt, de mondjuk nem ütközik annyit, vagy a védekezésben nem igazán hasznos?

Nem feltétlenül, fel lehet építeni úgy a csapat játékát, hogy elférjen benne egy ilyen típusú játékos, példának ott van Cseri Tamás Mezőkövesden, aki egy klasszikus irányítóalkat, de mindegyik edzőnél stabilan játszik, és tagja a válogatott bő Eb-keretének is. Szóval nincs kiveszve a mai futballból ez a fajta játékos, de annyira felgyorsult és fizikálissá vált a játék,

hogy az edzők, sajnos, előbb rakják be azt, aki erősebb, többet fut vagy jobban fejel, mint azt, aki valamivel kevesebbet nyargal a pályán, viszont ügyesebb a labdával. Nem magamról beszélek, ne értse senki félre, csak egy tendenciáról, ami szembetűnő.

Ha edző lesz, az ön csapatában lesz helye egy Cseri- vagy Kanta-stílusú spílernek?

Ha lesz ilyen játékosom, akkor biztos.

Az MTK által készített búcsúvideó első részében kifejtette, hogy elismerést jelentett, amikor az ellenfelek követő emberfogással próbálták semlegesíteni. Volt olyan, hogy egész meccsen ott volt a nyakán kullancsként az ellenfél, és ez teljesen kizökkentette?

Bizony, előfordult ifiben és az NB I-ben is, hogy leblokkoltam attól, hogy valaki állandóan engem őrzött. Az ember agya ilyenkor folyamatosan kattog, és keresi a B tervet, az például jó megoldás volt, hogy kihúzódtam a szélre, kivittem magammal az embert, és ezzel helyet csináltam a többieknek. Igyekeztem úgy felfogni a helyzetet, hogy ebből is ki kell hozni valamit, amiből a csapat profitálhat.

Ilyenkor meddig mentek el az őrzői? Megelégedtek azzal, hogy végig éreztették, hogy a közelben vannak, vagy faragták is folyamatosan, hogy biztosan elmenjen a kedve a játéktól?

Micsoda?! Volt olyan játékos, aki a lefújás után bocsánatot kért, amiért folyamatosan felrúgott, de azt mondta, ezzel az utasítással küldték a pályára. Minden edző nyerni akar, aztán mindenki számoljon el a lelkiismeretével, hogy milyen eszközt választ ehhez. Jobban élveztem a ki-ki meccseket, ezért szerettem a Debrecen elleni csatákat, igaz, hogy sokszor kikaptunk, de lüktetett a játék, helyzet itt, helyzet ott, gól itt, gól ott.

A beszélgetés elején szóba hozta, hogy az MTK többször is összezuhant a tavaszi idényben. Ennek a leglátványosabb példája talán a 2018–2019-es bajnokság volt, amikor a 20. fordulóban még az 5. helyen álltak, és 11 pont volt az előnyük a Diósgyőr előtt. Több helyről is hallottam akkor, hogy az MTK lesz az egyik kieső, és végül tényleg így lett, az utolsó hét meccsükön egyetlen pontot sem szereztek, és a Diósgyőr előzni tudott. Mi történt?

Az egy minden szempontból nagyon rosszul sikerült tavasz volt. Egyrészt nagyon rosszul játszottunk, másrészt volt néhány változás a keretben, ami rosszul sült el. De a legnagyobb probléma az volt, hogy nem voltunk elég jók.

Van ennek egy olyan lélektani vonzata, hogy amikor elkezdesz csúszni lefelé a tabellán, egyre nagyobb a nyomás, jön a teher, hogy nyerni kéne, különben még melegebb lesz a helyzet, de újabb vereség lesz a vége, és belekerül a csapat egy spirálba, ahonnan nincs kiút?

Ez is benne van. Hülyén hangzik, mert olyan, mintha utólag mentegetőznék, de a bírói ítéletek rendre minket sújtottak, helyzetek tömkelegét hagytuk ki, senki nem tudott gólt lőni, és mellé még olyan potyagólokat kaptunk, hogy nem hittük el. És ezek mind összeadódnak, húznak, egyre csak húznak lefelé, a szakadék fokozatosan mélyül, és a végén már csoda kell, hogy ki tudjál mászni. Nálunk nem jött össze a csoda.

Mennyire volt szokatlan ez az elmúlt egy év, a nézők nélküli meccsekkel?

Hú, nagyon. A nagy részét kívülről néztem, de végig edzőmeccs hangulatuk volt a bajnokiknak, mintha még mindig a felkészülés alatt járnánk, normál esetben olyankor szokott előfordulni, hogy a stadionban játszunk, de nincsenek szurkolók. A nézők óriási lökést adnak, ha megnéznénk egy Real Madrid-edzőmeccset, szurkolók nélkül azt is élvezhetetlennek tartanánk.

Farkas Norbert / 24.hu

A mostani MTK-nál nincs igény a Paks-féle koncepcióra, egy légiósok nélküli csapatra?

A fiatal játékosok mellé nélkülözhetetlenek az idősebb focisták, az sem baj, ha van köztük néhány külföldi, én csak azzal nem értek egyet, ha túlzásba esünk a légiósokkal kapcsolatban. Meggyőződésem, hogy ahány külföldi itt játszik az NB I-ben, azok helyére lehetne találni magyar játékosokat is.

Nyilván a minőségi, valóban erősítést jelentő légiós nagyon sokat ér a rutinjával, a kicsit más mentalitásával, de azt nem tartom követendőnek, hogy az Újpest magyarok nélkül áll fel a kupadöntőn, az nonszensz számomra.

A 12 csapatos bajnokság mellett érvelők egyik legerősebb ütőkártyája, hogy végig fenntartja az izgalmat, mert két-három győztes meccsel nagyot lehet ugrani a tabellán, és ugyanígy nagyot is lehet zuhanni, ha rossz szériába kerül egy csapat. Viszont ez egyben azt is feltételezi, hogy mivel az edző viszi a vásárra a bőrét, előbb rak be egy légióst, aki nem ügyes, de orrvérzésig hajt, mint egy 19 éves magyart, aki még csak ismerkedik a felnőtt focival. Patthelyzet, nem?

Az biztos, hogyha a Fradi, Fehérvár, Puskás Akadémia hármast kivesszük, akkor a maradék kilenc csapat között nagyon kicsi a különbség. Abban igaza van, hogy nem akkor fog egy edző beépíteni fiatalokat, amikor folyamatosan győzelmi kényszerben játszik a csapata. A 2018–2019-es idényben három körrel a vége előtt még hat csapat, vagyis a mezőny fele veszélyeztetve volt, ami a nézők szempontjából nagyon jó, a csapatok esetében viszont óriási volt a stressz, hogy folyton nyomás alatt kell játszani. De erről szól a sport, meg kell tanulnod elviselni a győzelmi kényszert, különben ki fogsz esni.

Jó dolog, hogy ennyi pénz van a magyar fociban? Nem kontraproduktív, hogy egy fiatal magyar focista vígan elfutkározik itthon, tízszer annyit keres, mint a szülei, és eszébe nem jut, hogy kimenjen külföldre, mert még a végén megégetné magát, és jöhetne vissza egy kudarcélménnyel?

Nem mindenhol van ám olyan fizetés, amiket az újságban olvasni lehet. Abszolút valótlant állítanak, amikor azt írják, hogy mindenki több milliót keres, a magyar klubok többségénél nincsenek irreálisan magas fizetések.  Fel kell tenni a kérdést, hogy mit akarunk a futballtól? Ha sikereket akarunk, ahhoz pénz kell. Most egy ideje áramlik a pénz itthon a labdarúgásba, stadionok épültek, és jöttek a sikerek is: a Fradi szerepelt az EL- és a BL-csoportkörben is, a válogatott pedig 2016 után újra kijutott az Eb-re. Van összefüggés? Hogyne lenne. És nem azért, mert a játékosok több pénzt keresnek, hanem mert invesztáltak a labdarúgásba, és a jobb körülmények miatt jobb focisták tűnhetnek fel a csapatoknál.

A válogatott magyar edzővel is elérte volna ezeket a sikereket? Bernd Storck és Marco Rossi is nagyon eltalálta, milyen taktika fekszik a csapatnak, és hitelesek voltak a játékosok szemében, működött a kémia a csapattal.

De azt ne felejtsük el, hogy Storck a Dárdai Pál által elkezdett úton ment tovább.

Farkas Norbert / 24.hu

Valóban, Dárdai viszont nem a magyar futballban szocializálódott, hiszen 1997 óta él Németországban, és az edzői karrierjét is ott építette fel.

Belemagyarázhatjuk ebbe, hogy Dárdai a német futball terméke, de itt nevelkedett, innen indult.

Az NB I-ből a Fradi és a Fehérvár az anyagi lehetőségek terén kiemelkedik, hol az MTK helye a mezőnyben?

A középmezőnyben. A hetedik helyen zártunk, ez nagyjából reális. A feljutás után nagyon stabilan sikerült benn maradni, és ha a tavasz jobban sikerült volna, akkor még akár a dobogó környékére is oda lehetett volna kerülni. De az mindenképp biztató, hogy a csapat többé-kevésbé kiegyensúlyozottan teljesített, és inkább előre kellett tekintgetnie, mint hátrafelé. Rengeteg olyan játékosunk van, akiknek ez volt az első évük, ahhoz képest ez a hetedik hely extra. Tőlük én még többet várnék a következő idényben, és ha a keret együtt tud maradni, akkor még szebb évünk is lehet.

NB I-es focista ritkán kap olyan szép búcsúztatót, mint az MTK hűséges kapitánya, írtuk a Fehérvár elleni meccsén, amikor utoljára lépett pályára az NB I-ben. Ami miatt hiányérzete lehetett, hogy nézők akkor még nem lehettek a járvány miatti korlátozások következtében a stadionban. Mit tud, lesz rendes búcsúmeccse?

Biztos lesz egy olyan alkalom, amikor a szurkolókkal közösen elbúcsúzunk egymástól. A drukkerek végig kísérték az egész pályafutásom, rengeteg támogatást és szeretetet kaptam tőlük, és ha nem is meccsszerelésbe öltözve, de jó lenne elköszönni tőlük.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.