Magyar foci

Csúfosan búcsúzott az NB I-től a Diósgyőr, a Felcsúté az ezüstérem

A DVTK vereséggel búcsúzott az NB I-től, miután 4-0-ra kikapott a zárófordulóban a Fehérvártól. Az már az előző körben eldőlt, hogy a Diósgyőr tíz év után kiesik az élvonalból. Nem is mentek ki sokan a meccsre, ellenben az ultrák a stadion mellett gyülekeztek, ők már régóta a vezetőség távozását követelik, szombaton pedig mécseseket helyeztek el, gyászolva ezzel a kiesést. Így is hallatszott a hangjuk, ahogy például az utolsó percekben azt skandálták, hogy „kurva gyenge”.

A székesfehérváriak egyébként úgy nyertek, hogy Nikolics kihagyott egy tizenegyest, de  később duplázott, rajta kívül Petrjak, és Zivzivadze is betalált, így sima lett a győzelem. Más kérdés, hogy ez is csak a harmadik helyre volt elég, ugyanis

a Puskás Akadémia 5-0-ra lemosta a kieső Budafokot (már a 34. percben 4-0 volt), ezzel a felcsúti csapat lett a második a bajnok Ferencváros mögött.

Kapcsolódó
Bajban volt, de élre ugrott a Loki az NB II-ben
Perceken múlt, hogy nem lett már most meg a feljutás a debreceni csapatnak.

Kiütés volt a harmadik vasárnapi meccsen is, az első félidőben négy gólt szerző Kisvárda 5-1-gyel lépte le a Paksot. Utóbbi csapat a negyedik helyen végzett.

NB I, 33. forduló

Diósgyőri VTK-MOL Fehérvár FC 0-4 (0-1)
gólszerzők: Petrjak (44.), Nikolics (55., 90.), Zivzivadze (79.)

 

Puskás Akadémia FC – Budafoki MTE 5-0 (4-0)
gólszerző: Nagy Zs. (8., 16.), Knezevic (15.), Slagveer (34.), Spandler (73.)

 

Kisvárda Master Good-Paksi FC 5-1 (4-0)
gólszerzők: Viana (8.), Melnyik (13.), Ötvös (34.), Leoni (45.), Camaj (86.), illetve Haraszti (67., 11-esből)

 

A végeredmény:
1.  Ferencvárosi TC             33 23   9   1    69-22  78 pont – Bajnokok Ligája-selejtező
2.  Puskás Akadémia FC          33 18   4  11    52-42  58 – Konferencia Liga-selejtező
3.  MOL Fehérvár FC             33 16   8   9    68-38  56 – Konferencia Liga-selejtező
4.  Paksi FC                    33 14   8  11    76-64  50
5.  Kisvárda Master Good        33 12  10  11    30-36  46
6.  Újpest FC                   33 12   6  15    46-67  42 – Konferencia Liga-selejtező (MK-győztes)
7.  MTK Budapest                33 11   9  13    44-49  42
8.  Mezőkövesd Zsóry FC         33 11   9  13    40-46  42
9.  ZTE FC                      33 10   7  16    58-58  37
10.  Budapest Honvéd             33  9  10  14    46-48  37
11.  Diósgyőri VTK               33  9   6  18    34-53  33 – kiesett
12.  Budafoki MTE                33  7   6  20    34-74  27 – kiesett

 

Gólkirály: Hahn János (Paks) 22 góllal

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik