Magyar foci

Szabics: Mi tisztelettel győzünk, és büszkén veszítünk

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Az Újpest lett a Magyar Kupa győztese, miután hosszabbításban, kettős emberelőnyben 1-0-ra győzött a Mol Fehérvár FC ellen.

Kapcsolódó
Fehérvári piros lapok után hosszabbításos újpesti győzelem a Magyar Kupa-döntőben
A 101. percben esett a mérkőzés egyetlen gólja. A Vidi kilenc emberrel fejezte be a mérkőzést.

„Gratulálunk az Újpesthez a kupagyőzelemhez! Saját magunkban keressük ezt a hibát, mert ezt a mérkőzést magunk miatt veszítettük el. Azonban mi tisztelettel győzünk, és büszkén veszítünk. Az Újpest nem sokat tett az első félidőben, tudtunk dominálni, de nem sikerült gólt szereznünk, és görcsössé vált a csapat. Az Újpest pedig egyre jobban beledolgozta magát a mérkőzésbe, és nehézzé tette a dolgunkat azzal, hogy mélyen védekezett, amit nem tudtunk feltörni. Sokat kell még dolgoznunk azon, hogy reagálni tudjunk az ilyen helyzetekre” – nyilatkozta Szabics Imre, a fehérváriak edzője a lefújás után.

Amikor az M4 Sport riportere rákérdezett Szabicsnál, hogy mit gondol a két kiállításról, azt válaszolta: „mi nem bírózunk”.

Szabics április elején vette át a Fehérvárt, és első trófeáját nyerhette volna a csapattal. Az NB I-ben viszont így is begyűjthet egy érmet, amely akár lehet ezüst is, ha a Puskás Akadémia kikap a már kiesett Budafoktól, a Fehérvár pedig legyőzi a Diósgyőrt, amely a Budafokhoz hasonlóan már szintén búcsúzott az élvonaltól.

A kiemelt képen Ivan Petrjak, a Fehérvár játékosa, valamint Vincent Onovo, az Újpest focistája látható a kupadöntőn.

Olvasói sztorik