Magyar foci

Folytatja az őrült menekülést a Diósgyőr

Már szinte mindenki elkönyvelte, hogy az OTP Bank Liga 2020/2021-es évadának biztos kiesője a Diósgyőr lesz, erre egy hete a Budafokot, majd a hétközi fordulóban a Puskás Akadémiát is legyőzte 2-1-re. Utóbbi sikerének köszönhetően Zoran Zekić csapata hosszú hónapok után elmozdult a tabella tök utolsó helyéről, épp a Budafokot megelőzve.

Szombaton a Kisvárda sem tűnt könnyebb feladatnak, mint a Budafok, vagy a Puskás, mert Supka Attila alakulata legutóbbi tíz hazai meccsén csak kettőn esett két gólnál több, ráadásul a hazaiak több mint 400 perce nem kaptak gólt. Ráadásul idegenben készültek újabb meglepetésre a szerb-horvát-bosnyák és ki tudja még milyen diósgyőri zsoldosok.

Kapcsolódó
Felcsúton ütötte ki a ZTE a Puskás Akadémiát
Elég nagy pofonba szaladt bele Hornyák Zsolt csapata.

Egy elég unalmas első félidő után aztán a 61. percben finoman fogalmazva fura góllal szerezték meg a vezetést a vendégek: egy darabig ide oda fejelgették a labdát, mígnem Grgic fejére pattan a jobb oldalon, onnan középre. A hazai védő, Csirkovics valamiért eztán előzékenyen visszahúzta a lábát, amit Grozav köszönt szépen és jobbal, három méterről, a bal felsőbe emelte a labdát.

Ez is maradt a vége. A Diósgyőr zsinórban gyűjtött kilenc pontjának köszönhetően egészen közel került a bennmaradáshoz, kiváltképp, ha vasárnap a Mezőkövesd megteszi Zoran Cekic csapatának azt a szívességet, hogy legyőzik a Honvédot.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik