A 96. percben vesztett két pontot a Debrecen a Nyíregyháza elleni NB II-es rangadón, a vendégek egy tizenegyesből egyenlítettek Gresó Mátyás révén.
A büntetőt Gróf Dávid ellen fújta be a játékvezető, a Debrecen kapusa a 16-oson belül ütközött Farkas Auréllal egy beívelés után. A Debrecen honlapja azt írja, Gróf orrcsonttörést szenvedett az esetnél.
„A tegnaphoz képest jobban vagyok, de még mindig úgy érzem magam, mint akin átment egy busz. A pletykákkal ellentétben nem veszítettem el az emlékezetem, de az orrcsontom eltört, viszont jó hír, hogy nem mozdult el a helyéről. Az ütközés után volt némi zavarosság bennem, kellett egy kis idő, hogy kitisztuljanak az események.
Megmondom őszintén, meglepett és csak az ápolás után tudatosult bennem, hogy sárgát kaptam és büntetőhöz jutott a Nyíregyháza. A történtek óta nem néztem vissza az eseményeket, de véleményem szerint mind a ketten a labdára mentünk, egyikőnk sem akart szabálytalankodni.
– nyilatkozta Gróf, hozzátéve, a sérülésnél is jobban fáj neki, hogy a döntetlen miatt a Loki kénytelen volt átengedni az első helyet a Vasasnak.
32 forduló után a Vasasnak 65, a Debrecennek 64 pontja van, de a harmadik helyezett Gyirmót (60 pont) és a negyedik Pécs (59) sem tett le arról, hogy a hátralévő hat körben odaér a feljutást érő első két helyre.