Magyar foci

„Ha valaki felveszi a válogatott mezt, és nem érti, hogy így nem eshetünk szét, az nem ide való”

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Súlyos, 6-1-es vereséggel zárta az U21-es válogatott a magyar-szlovén közös rendezésű Európa-bajnokságot, így a csoportjában nulla ponttal, 2-11-es gólkülönbséggel végzett az utolsó helyen – a németektől 3-0-ra, a románoktól 2-1-re kaptunk ki korábban, ezúttal pedig a hollandok győztek.

Kapcsolódó
Nagy zakó a végére, nulla ponttal zárta az U21-es Eb-t a magyar válogatott
A csoportkör utolsó mérkőzésén papírforma vereséget szenvedett Hollandia ellen Gera Zoltán csapata, amely három mérkőzésen két gólt szerzett, miközben tizenegyet kapott.

A magyar csapat egyetlen gólját Bolla Bendegúz szerezte Hollandia ellen, méghozzá tizenegyesből a második félidőben. A meccset követően az M4-nek azt mondta, nem sikerült betartani azt, amit a találkozó előtt megbeszéltek: hogy végig koncentráltak legyenek:

Úgy gondolom, ez fejben dőlt el. Elkezdték rúgni a gólokat és szétestünk. Ha pedig ez megtörténik, azt megbüntetik.

Próbáltam tartani a lelket a többiekben, végig beszélni hozzájuk. De ha valaki felveszi a válogatott mezt és nem érzi, hogy ezt nem tehetjük meg, így nem eshetünk szét, az nem ide való. Fiatal még ez a brigád, tapasztalatszerzésnek jó volt e a három mérkőzés, de láthattuk, milyen messze van a nemzetközi szint és milyen sok területen fejlődnünk kell még” – nyilatkozta a csalódott Bolla.

A szövetségi kapitány, Gera Zoltán szerint látszott, hogy a hollandoknak kell a nagyarányú győzelem, a második félidőben, már a vezetésük tudatában is mentek minden labdáért. Úgy érzi, hogy fel nem adta a csapata, de valóban szétestek a végére.

„Készültünk rá, hogy mi lesz, ha hátrányba kerülünk. Jobb és tapasztaltabb volt az ellenfél, ami persze lehet csak egy kifogás, de egy erősebb csapattól kapott ki a mi fiatal együttesünk. Három-négy gól után bizonytalanok voltunk, menjünk-e előre vagy sem, ilyenkor nagyon nehéz helyzetbe kerülnek a labdarúgók.

A válogatottunk fejlődött és bizonyította, hogy van tartása. Nem szabad most ezeket a fiúkat lehúzni, mert kikaptunk 6-1-re Hollandiától.

Rájuk fog épülni a következő U21-es keret” – nyilatkozta az M4-nek Gera.

A 2019 nyarán kinevezett, eddigi tíz meccsén egy győzelem és két döntetlen mellett már hét vereséget elszenvedő edzőt a Nemzeti Sport a meccset követő sajtótájékoztatón a jövőjéről kérdezte.

„Majd a szövetség fogja értékelni a munkánkat, aztán tudunk beszélni arról, hogy mi lesz utána.”

Olvasói sztorik