Magyar foci

Nagy zakó a végére, nulla ponttal zárta az U21-es Eb-t a magyar válogatott

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Magyarország kikapott 6-1-re Hollandiától a magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokságon, így nulla ponttal, 2-11-es gólkülönbséggel az utolsó helyen végzett a csoportjában.

A székesfehérvári meccs elején a magyar csapat előtt adódott két gólszerzési lehetőség, Skribek kétszer is remek ütemben ugrott ki, de előbb a holland kapus védett, majd Schuurs szerelt szép mozdulattal a tizenhatoson belül. Innentől kezdve aztán Hollandia vette át az irányítást (amelynek a kezdőjében volt játékos az Ajaxból, a Lipcséből és a PSG-ből, hogy csak pár példát említsünk), csak pillanatokra volt a labda Gera Zoltán csapatánál. Bese bravúrjainak köszönhetően a 42. percig kihúztuk, de akkor De Wit megszerezte a vezetést. A holland kezdő átlagéletkora egyébként 21,6 év volt, a magyaré 20,7.

Kapcsolódó
U21-es Eb: német férfiak játszottak magyar fiúk ellen
A címben rejlő kijelentés akár degradálónak is tűnhet, de a szándék szerint nem az. Pusztán objektív ténymegállapítás a szerda esti magyar-német (0-3) U21-es Eb-nyitány kapcsán. Íme az állítás mögött rejlő okok.

Rögtön a második félidő elején tizenegyest rúghatott Hollandia, amit Boadu értékesített, majd egy szép támadás végén Gakpo háromra növelte a különbséget. Bíró aztán kiharcolt egy tizenegyest, Bolla váltotta gólra, de sovány vigasz volt ez, Hollandia még háromszor betalált és 6-1-re nyerte meg a mérkőzést.

Míg a magyar válogatott nulla pontot szerzett, addig a csoport három másik tagja 5-5 ponttal zárt (a Németország-Románia 0-0 lett) ezzel egy időben), végül a holland és a német csapat lépett tovább az egyenes kiesés szakaszba, amit majd május végén, júnis elején rendeznek.

A mérkőzés egyetlen magyar gólja:

A fiatal kerettel kiálló, a torna előtt több kulcsjátékosát is elveszítő Magyarország a nyitó fordulóban 3-0-ra kapott ki Németországtól, majd a csoportkör legfontosabb meccsén nagyot küzdve szenvedett 2-1-es vereséget Románia ellen – a mérkőzés után a román szövetség panaszt tett az UEFA-nál, mert szerintük magyar oldalról több rasszista megnyilvánulás is volt.

Kapcsolódó
Rasszizmus miatt panaszolta be Magyarországot a román szövetség az UEFA-nál
Az U21-es Európa-bajnokság csoportmeccsén és utána történt szerintük a helytelen viselkedés.

A magyar válogatott legutóbb 1996-ban szerepelt az U21-es Eb-n. A 2019 nyarán kinevezett Gera Zoltánnal az U21-es válogatott tíz mérkőzésen egyszer nyert, kétszer döntetlent játszott, a többi meccset elveszítette, ugyanakkor például a csapat erejét elnézve ezen a hazai Eb-n reális esélye a pontszerzésre egyedül Románia ellen volt.

U21-es Európa-bajnokság, 3. forduló, A csoport

Hollandia-Magyarország 6-1 (1-0)

 

Hollandia: Scherpen – Teze (Zeefuik a szünetben), Schuurs, Botman, Bakker (Malacia a szünetben) – Gakpo (Dilrosun 82.), Harroui, Kadioglu (Ekkelenkamp 82.) – Kluivert (Brobbey a szünetben), Boadu, de Wit

Magyarország: Bese B. – Bolla, Varju, Mocsi, Huszti (Deutsch L. 52.) – Kata, Hinora (Csonka 52.) – Skribek (Szendrei 52.), Mezei (Palincsár 90.), Bukta – Bárány (Bíró B. 63.)

 

gólszerzők: de Wit (42.), Boadu (47. – 11-esből), Gakpo (58., 70.), Botman (87.), Brobbey (89.), illetve Bolla (65. – 11-esből)

sárga lap: Boadu (35.), Botman (64.), illetve Huszti (48.), Bárány (61.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik