Magyar foci

A cseh légiós úgy érzi, megütötte a jackpotot azzal, hogy Felcsútra igazolt

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Nagyon simán, 3-0-ra győzött a Puskás Akadémia a Budafok vendégeként az NB I hétvégi fordulójában, és története során először tudott zsinórban öt bajnokit behúzni.

Kapcsolódó
Akkorát megy a Felcsút az NB I-ben, amilyet még nem láttunk a csapattól
Az akadémiai csapatban egy horvát légiós lett az első, aki 100 magyar élvonalbeli bajnokiig jutott.

A csapat egyik légiósa, a cseh Jakub Plsek egy interjúban áradozott arról, milyen jól járt azzal, hogy tavaly januárban a felcsúti csapathoz igazolt.

Felöltöztetnek, etetnek, szállást és autót adnak – maximálisan kiszolgálnak minket, nem kell igazán semmivel sem foglalkoznunk a focin kívül. Megütöttem azzal a jackpotot, hogy idejöttem, emiatt nagyon boldog vagyok

– mondta a 27 éves az iSport.cz-nek , amit a Csakfoci szúrt ki.

Plseknek a Puskás Akadémia az első külföldi klubja, ezért bele kellett szoknia a légióskodásba, de jó érzés volt számára, hogy a klub mindenben támogatta. A mostani idényben 20 bajnoki után öt gólnál és három gólpassznál jár, amihez az is kellett, hogy támadóbb szerepkörben futballozik.

A második helyen álló Puskás Akadémia az NB I harmadik körének első fordulójában a kiesőhelyen álló Budapest Honvédot fogadja.

A 23. forduló programja:

február 26., péntek:
Diósgyőri VTK – Mezőkövesd Zsóry FC 20.00

 

február 27., szombat:
Budafoki MTE – Kisvárda Master Good 14.45
Puskás Akadémia FC – Budapest Honvéd 17.00
MTK Budapest – Ferencvárosi TC 19.30

 

február 28., vasárnap:
Paksi FC – Újpest FC 14.30
ZTE FC – MOL Fehérvár FC 17.00

 

A tabella:
1. Ferencvárosi TC 22 16 5 1 45-12 53 pont
2. Puskás Akadémia FC 22 12 3 7 32-28 39
3. MOL Fehérvár FC 22 9 6 7 44-28 33
4. MTK Budapest 22 9 6 7 31-28 33
5. Paksi FC 22 9 5 8 45-40 32
6. Kisvárda Master Good 22 8 7 7 22-28 31
7. Mezőkövesd Zsóry FC 22 8 6 8 23-27 30
8. ZTE FC 22 7 4 11 40-41 25
9. Újpest FC 22 7 4 11 26-48 25
10. Budafoki MTE 22 6 5 11 27-42 23
11. Budapest Honvéd 22 5 7 10 32-33 22
12. Diósgyőri VTK 22 6 2 14 26-38 20

A kiemelt képen Plsek (balra) és Evandro, a Fehérvár játékosa látható.

Olvasói sztorik