Magyar foci

Az MLSZ külön engedélye kellett ahhoz, hogy Huszti lehessen a Loki vezetőedzője

dvsc.hu
dvsc.hu

Bár eleinte meredek pletykának tűnt, tényleg Huszti Szabolcsot nevezték ki az NB II-ben éllovas Debrecen vezetőedzőjének, míg Kondás Elemérnek megköszönték az eddigi munkát. Az 51-szeres magyar válogatott Huszti a nyárig aktív játékos volt, majd sporttanácsadó volt Fehérváron egészen novemberig.

A debsport.com cikke szerint C licences edzői képesítése van, így a szabályok szerint nem tölthetne be vezetőedzői szerepkört. Azaz csak a kispadon foglalhatna helyet, a technikai zónából nem irányíthatná a csapatot.

Kapcsolódó
Varga Roland: Amikor kihagytak a BL-keretből, akkor már tudtam, hiába imádom a Fradit, váltanom kell
19-szeres válogatott labdarúgóját, Varga Rolandot a Ferencváros látványosan mellőzte az elmúlt évben. Ugyan másfél évig élt még a szerződése, januárban mégis az MTK-ba igazolt, ahol megtáltosodott. Interjú.

A lap megkereste az MLSZ-t, vonatkoznak-e korlátozások Huszti Szabolcs munkájára. A szövetség az alábbi választ adta:

„A DVSC kérelemmel fordult az MLSZ-hez, hogy a klub első csapatánál Huszti Szabolcs edzőként dolgozhasson. Az MLSZ figyelemmel a Covid járvány miatt kialakult helyzetre, a képzési programok felfüggesztésére, az elnökség e témában hozott határozatára, valamint a hatályos Regisztrációs Kártya Szabályzat alapján, a soron következő képzési program felvételi időpontjáig /UEFA B-A tanfolyam, tervezett időpont 2021 ősz/ engedélyezi Huszti Szabolcs részére az NB-II-es sportszervezetnél az A licences előírással érintett beosztás betöltését” – olvasható a debsport.com-on a szövetségi válasz.

Így tehát semmi sem akadályozza Huszti Szabolcsot abban, hogy vezetőedzői feladatokat lásson el a Lokinál – a Fehérvár második csapatától érkező Toldi Gábor lesz a segítője. A Debrecen vasárnap Szegeden lép pályára.

Olvasói sztorik