Magyar foci

Az MK-búcsú utáni jogtalan támadások miatt távozott a kaposvári csapatkapitány

Még mindig nem csitultak el a hétközi, Tállya-Kaposvár Magyar Kupa-mérkőzés hullámai.

Kapcsolódó
„Ha egy nagyon szerény képességű csapat rúgott öt gólt, mit tett volna egy jó képességű?”
Tállyán háborognak a kaposvári bundavádak miatt, hiányolják a sportszerűséget.

A hazaiak 5-3-as győzelmét követően a vesztes csapat – az eredmény érdekes alakulása miatt – a mérkőzés kivizsgálását kérték a Magyar Labdarúgó Szövetségnél.

Vasárnap újabb fejlemény történt, a kaposváriak csapatkapitánya, Szakály Attila jelezte, négy év után azonnal távozni kíván, és közös megegyezéssel szerződést is bontott a klubbal, már a Csákvár elleni bajnokin sem szerepelt a keretben.

A klub hivatalos honlapján egy búcsúlevelet hagyott hátra, amelyben a jogtalan támadásokkal indokolta távozását.

Kapcsolódó
A vizsgálatot kérő klub edzője szerint nem az ellenfél támadt fel
Gyanúsnak találta a Kaposvár, hogy rövid időn belül négy gólt kapott a harmadosztályú ellenfelétől.

„Tisztelt Rákóczi-szurkolók!

Ami az elmúlt napokban történt, azzal nem tudok és nem is akarok azonosulni, ezért kértem szerződésem felbontását. Nagyon rosszul kezeltük a kupabúcsút. Gyerekként viselkedtünk és pont a lényeg maradt el, hogy gratuláljunk a Tállya csapatának a továbbjutáshoz. Ezt ezúton kívánom megtenni, valamint sok sikert kívánok nekik a továbbiakban!

Az itt töltött idő alatt mindent megtettem a Rákócziért, a szívemen viseltem a csapat sorsát. Hosszas gondolkodás után döntöttem úgy, hogy nem szeretnék tovább maradni, mivel úgy érzem, az elmúlt napokban többször is jogtalan támadások érték a csapatot a sajtóban és a közösségi médiában.

Több mint négy évet töltöttem el a Rákóczinál és csak a jóra szeretnék emlékezni. Arra, hogy a harmadosztályból az NB I-ig segíthettem a csapatot. Arra, hogy az NB III.-as bajnoki cím után a szurkolóinkkal közösen ünnepeltünk, majd ugyanezt tettük a követő évben is, az NB I.-be jutásnál. Nagyon jó embereket, barátokat ismertem meg, mindig jó szívvel fogok visszaemlékezni Kaposvárra!”

Szakály Attila 2017 januárjában érkezett a Rákóczihoz, négy év alatt 125 bajnoki, illetve nyolc Magyar Kupa mérkőzésen szerepelt és 17 gólt szerzett.

NB II, 24. forduló

Haladás – Vasas 0-0
Békéscsaba – Pécsi MFC 1-1 (1-1)
Csákvár – Kaposvár 2-0 (2-0)
Budaörs – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-1 (0-0)
Siófok – Szolnok 0-1 (0-0)
ETO FC Győr – Dorog 1-1 (1-1)
Nyíregyháza – DEAC 2-0 (2-0)

 

Az élmezőny állása:
1. Debreceni VSC 51 pont/23 mérkőzés
2. Vasas 46/24
3. Pécsi MFC 44/24

Olvasói sztorik